Roland Garros: Szlovéniának is van már elődöntőse GS-tornán

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 15:05
null
Tamara Zidansek életében először jutott négy közé Grand Slam-tornán (Fotó: AFP)
Elsőként Tamara Zidansek jutott a négy közé francia nemzetközi teniszbajnokság női versenyében, majd délután kiderült, hogy a 31. helyen kiemelt Anasztaszija Pavljucsenkova ellen lép pályára az elődöntőben, miután az orosz szetthátrányból fordítva győzött a kazah Jelena Ribakina ellen – írja az MTI.

 

SZABANIN NATÁLIA EGYESBEN BÚCSÚZOTT

Szabanin Natália kiesett egyesben a második fordulóban a nők juniorversenyében. A torna honlapja szerint a nyolcadik kiemelt magyar játékos kedden a felnőtt világranglista-helyezéssel (701.) is rendelkező spanyol Ane Mintegi Del Olmóval találkozott, és 6:1, 6:4-re kikapott.

Szabanin párosban a horvát Petra Marcinko oldalán – ötödik kiemeltként – hétfőn bejutott a nyolcaddöntőbe. Junior női párosban magyar részről még Tóth Amarissa érdekelt, aki az orosz Marija Bondarenko oldalán kezdi meg szereplését délután.

MTI

A világranglistán mindössze 85. szlovén játékos a keddi negyeddöntőben a 2015-ös juniorbajnokot, a rangsorban 35. spanyol Paula Badosát győzte le három játszmában, 2 óra 26 perces mérkőzésen.

A 23 éves szlovén a második szettben már közel volt a továbbjutáshoz, de vele egyidős ellenfele visszajött a brékhátrányból és egyenlített. A döntő szettben sokáig fej fej mellett haladtak, végül Zidansek 8:6-ra hozta a játszmát.

Grand Slam-tornán Zidansek korábban soha nem jutott a második fordulónál tovább, most első szlovénként játszhat elődöntőt a négy nagy viadal egyikén.

Délután aztán a 31. helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova 2 óra 35 perces csatában, szetthátrányból fordítva verte meg a kazah Jelena Ribakinát.

Pavljucsenkova a közel egyórás első játszmát rövidítésben bukta el, majd viszonylag könnyedén egyenlített. A harmadik felvonás viszont 66 percig tartott, ebben az orosz játékos 9:7-re diadalmaskodott, és az elődöntőben majd Zidansekkel találkozik csütörtökön.

A 29 éves Pavljucsenkova pályafutása során először jutott négy közé a Roland Garroson, eddigi legjobb eredménye a negyeddöntő volt 2011-ben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Zidansek (szlovén)–Badosa (spanyol, 33.) 7:5, 4:6, 8:6
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Ribakina (kazah, 21.) 6:7 (2–7), 6:2, 9:7

PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
Gauff (amerikai, 24.)–Krejcíková (cseh)
Szakkari (görög, 17.)–Swiatek (lengyel, 8.)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik