Roland Garros: Cicipasz búcsúzott, Swiatek ismét nyert

Vágólapra másolva!
2022.05.30. 18:04
null
Rune első GS-negyeddöntőjének örülhet (Fotó: AFP)
A Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) nyolcaddöntőjében búcsúzott a tavalyi döntős, az idei verseny negyedik kiemeltje, Sztefanosz Cicipasz, miután négy játszmában kikapott a világranglistán 40. helyet elfoglaló 19 éves dán Holger Runétól.

 

Nem kezdett rosszul a tavalyi Roland Garros-döntőben Novak Djokovicstól kikapó világranglista-negyedik görög, először ő nyerte el ellenfele adogatását az első játszma negyedik játékában – más kérdés, hogy annál kevésbé folytatta jól a a mérkőzést, mert rögtön utána az ifjú dán is brékelni tudta, majd 5:4-es hátrányból jól hajrázva zsinórban három játékot nyerve 7:5-re elvitte az első játszmát.

A második szettben viszont a görög volt az, aki egymást követően három játékot nyert meg, ráadásul jobbkor nem is tehette volna: 3:3 után gyújtotta be a rakétákat, s úgy zárta le a szettet 6:3-ra, hogy Runénak mindössze három pontot engedélyezett.

Cicipasz a továbbiakban nem sokra ment Rune ellen, aki a harmadik szettben is elvette egyszer az adogatását, miközben még fogadóesélyhez sem engedte jutni.

Úgy tűnt, a negyedik játszmában Rune már nem ad esélyt a görögnek, mert 2:2, majd 4:2 után is brékelte, ám ezt követően Cicipasz még egy hátrányt vissza tudott venni. Rune azonban 5:4-nél három bréklabdát hárítva első meccslabdáját érvényre juttatva lezárta a mérkőzést, s élete első Garrosán bejutott a legjobb nyolc közé.

A négy közé jutásért egy másik ifjú skandináv, a norvég Casper Ruud lesz az ellenfele, aki hétfőn a lengyel Hubert Hurkaczot győzte le szintén négy játszmában.

A 11. kiemelt olasz Jannik Sinner a 7. helyen rangsorolt orosz Andrej Rubljov ellen kiválóan kezdett, valósággal lemosta a pályáról, s mindössze 29 perc alatt 6:1-re megnyerte az első játszmát. A másodikban azonban már láthatóan egyre nehezebben mozgott, ráadásul a bal térde alatt kötést is viselt, s az orosz élt is az eséllyel, 6:4-re nyerve a szettet egyenlített. A harmadik játszma már nem ment végig, Sinner 2:0-s hátrányba kerülve feladta a mérkőzést. Rubljovra a 2. kiemelt Danyiil Medvegyev és Marin Cilic (20.) összecsapásának győztese vár a nyolc között.

A nőknél az amerikai Jessica Pegula a korábbi sikeres Australian Open-szereplés után (tavaly és idén is negyeddöntős volt) a Garroson is bejutott a legjobb nyolc közé, miután a nyolcaddöntőben három szettben legyőzte a román Irina-Camelia Begut.

Nem várt nagy csatára kényszerült a Roland Garros 2020-as bajnoka, Iga Swiatek az első játszmában a kínai Cseng Csin-ven ellen. Az első számú kiemelt és világelső ugyanis hiába vezetett már 3:0-ra, a kínai nemcsak visszajött a játszmába a végén és hárított öt szettlabdát, hanem a rövidítést is kiharcolta, sőt, 7–5-re meg is nyerte – 87 perc alatt.

A második játszma előtt a fiatal lengyel rövid mosdószünetet vett igénybe, s az öltözőből a jegyzetfüzetével a kezében tért vissza a pályára. Megérte a gyors korrepetálás hiszen – az első játszmához képest – pillanatok alatt elhúzott 3:0-ra, amikor a kínai ápolást kért, s kezeltette a combját. Hiába tért vissza bekötözött lábbal Csen, ez sem segített rajta, Swiatek 34 perc alatt 6:0-ra megnyerte a játszmát, így egyenlített – az idén ez volt a 16. nullára nyert szettje a világelsőnek.

A harmadik szett elején Csen a második pont előtt meg is szabadult a fáslitól, ám ettől függetlenül is csak megszorongatni tudta a világelsőt, a győzelemre reális esélye nem volt. Swiatek kétszer is brékelte, a maga adogatásait pedig hozta, végül 6:2-re megnyerte a szettet, amivel bezsebelte a győzelmet is. A lengyel kiválóságnak ez volt sorozatban a 32. sikere – legutóbb február 16-án Jelena Ostapenkótól kapott ki a dubai torna második fordulójában.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Rune (dán)–Cicipasz (görög, 4.) 7:5, 3:6, 6:3, 6:4
Rubljov (orosz, 7.)–Sinner (olasz, 11.) 1:6, 6:4, 2:0-nál Sinner feladta

KORÁBBAN
Ruud (norvég, 8.)–Hurkacz (lengyel, 12.) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Pegula (amerikai, 11.)–Begu (román) 4:6, 6:2, 6:3
Swiatek (lengyel, 1.)–Cseng Csin-ven (kínai) 6:7, 6:0, 6:2

KORÁBBAN
Kugyermetova (orosz, 29.)–Keys (amerikai, 22.) 1:6, 6:3, 6:1
Kaszatkina (orosz, 20.)–Giorgi (olasz, 28.) 6:2, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Swiatek (lengyel, 1.)–Pegula (amerikai, 11.)
Kugyermetova (orosz, 29.)–Kaszatkina (orosz, 20.)
Trevisan (olasz)–Fernandez (kanadai, 17.)
Gauff (amerikai, 18.)–Stephens (amerikai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik