Közel volt a Golden Slam, új GS-győztest avattunk – ez történt a teniszvilágban 2021-ben

SZABÓ RÓBERTSZABÓ RÓBERT
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 13:15
null
Novak Djokovics három GS-trófeával lett gazdagabb 2021-ben (Fotó: AFP)
Novak Djokovics történelmi tettet hajthatott volna végre, Danyiil Medvegyev újdonsült Grand Slam-győztes lett, hosszú idő után visszatért Roger Federer – ez történt a teniszvilágban 2021-ben.

Beérte a két riválisát, az egy éven belüli négy GS-győzelem azonban elmaradt

Pályafutása során hetedszer zárt az ATP-világranglista élén Novak Djokovics 2021-ben, amivel történelmet írt, de a még nagyobb bravúr elmaradt.

A szerb szinte átgázolt az ausztrál nyílt teniszbajnokság mezőnyén – egyedül Taylor Fritz volt az, aki a legjobb 32 között megállíthatta volna, de a hasfala miatt fájdalmat érző Djokovics öt szettben győzött –, majd noha nehézkesen indult a salakpályás szezonja, de behúzta a Roland Garrost is. Ehhez kellett, hogy Lorenzo Musetti ellen kétszettes hátrányból felálljon, majd egy emlékezetes összecsapáson legyőzze nagy riválisát, Rafael Nadalt.

A wimbledoni Grand Slam-versenyig nem is játszott máshol, itt többek között Fucsovics Mártont is legyőzve szintén átgázolt a mezőnyön, aminek köszönhetően elérhető távolságba került a Golden Slam. Az év vége azonban nem úgy jött ki a szerb számára, ahogy azt vélhetően szerette volna. Az elképesztő mentális nyomást már ő sem tudta teljesen kibírni, hiszen a tokiói olimpia elődöntőjében noha az első szettet 6:1-re megnyerte Alexander Zverev ellen, majd a második játszmában is brékelőnyben volt, a német fordítani tudott, és meg sem állt az olimpiai aranyig.

Djokovics, hogy pihenni tudjon, nem is indult a US Openig újabb tornán, s egy hónapos kihagyása után újult erővel tért vissza az amerikai versenyre. Az első szettekben Rune kivételével minden ellenfele legyőzte, de erre mindig egymás után három szett behúzásával válaszolt. Az elődöntőben visszavágott Zverevnek, viszont a döntőbenMedvegyev már nagy falatnak bizonyult számára.

Ennek ellenére sem zárta rosszul az évet a klasszis, hiszen beérte a GS-győzelmek számában Federert és Nadalt – egyaránt 20sikerük van. Ráadásul Párizsban mesterversenyt nyert, majd az ATP-vb-n az elődöntőben búcsúzott Zverev ellen. 2021 zárásaként az elődöntőig jutott Szerbiával a Davis-kupában.

Újdonsült Grand Slam-győztest avathattunk

NohaDjokovics az év során hatalmas fölényt mutatott, Danyiil Medvegyev már az év első GS-tornáján észrevétette magát, hiszen a döntőig menetelt, igaz, a fináléban simán kikapott a szerbtől.

Salakon aztán nem tudott maradandót alkotni, de a Roland Garroson még így is a negyeddöntőig menetelt, míg Wimbledonban a legjobb 16 között búcsúzott a szintén fantasztikus évet záró Hubert Hurkacz ellen. A fejben nagyon érett, a labdamenetekben az ütés pillanatáig kiszámíthatatlan játékos az év utolsó GS-tornája előtt Torontóban mesterversenyt nyert, majd Cincinnatiben is ment három kört. A US Open pedig elhozta a várva várt áttörést: a döntőben nagyon érett játékkal legyőzte Djokovicsot, akit ezzel megfosztott attól, hogy mind a négy GS-tornát behúzza egy éven belül.

A Grand Slam-döntő még nem jött össze, de az olimpia és az ATP-vb igen

Az „új generáció" egyik üdvöskéje lehet Alexander Zverev, aki parázs párharcot vívott 2021-benDjokoviccsal. A két fél elsőként februárban találkozott egymással az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, akkor Djokovics nyert. A német aztán nyert egy tornát Acapulcóban, Madridban mesterversenyen győzött, a Roland Garroson az elődöntőben búcsúzott, míg Wimbledonban a negyedik körben esett ki.

A jó évkezdetet aztán Tokióban, az olimpián koronázta meg Zverev, hiszen egészen a döntőig menetelt, visszavágott Djokovicsnak,majd Karen Hacsanovot is legyőzte. Ezután Cincinnatiben is tornát nyert, a US Openen pedig az elődöntőig menetelt, azonban itt szerb riválisa ismét legyőzte, így a németnek továbbra sem sikerült bejutnia egy GS-döntőbe.

2021 alapján 2022 Alexander Zverev éve lehet (Fotó: AFP)
2021 alapján 2022 Alexander Zverev éve lehet (Fotó: AFP)

Az évet aztán szintén jó teljesítménnyel zárta, hiszen miután megnyerte a bécsi tornát, az ATP-vb-n is diadalmaskodni tudott, amelyen az év két GS-győztesét,Djokovicsot ésMedvegyevet is le kellett győznie. Az év alapján egyértelmű, hogy Zverev bejelentkezett a Grand Slam-győzelemre, a kérdés az, hogy vajon 2022-ben teljesülhet-e az álma.

Későn érő orosz volt az év egyik meglepetése

Már az év elején kiderült, hogy sosem késő kiemelkedni, a későn érő típusok is odaérhetnek a legjobbak közé. Történt ugyanis, hogy a 2011-ben profivá váló, az évet a 112. helyen kezdő – 2020 elején még csak a 292. helyen álló – Aszlan Karacev óriási meglepetést okozott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az orosz a selejtező után nagyon simán bemasírozott az elődöntőbe – többek közt legyőzteDiego Schwartzmant ésFélix Auger-Aliassimét. A legjobb négy között aztán a későbbi győztes Djokovics ellentmondást nem tűrő játékkal legyőzte őt.

Az orosz aztán márciusban nyert egy 500-as tornát Dubaiban, azonban a folytatásban nem találta a játékát, a Roland Garroson és Wimbledonban is hamar búcsúzott, és a US Openen is csak két kört tudott menni. Ennek ellenére az év vége tartogatott még számára egy tornagyőzelmet, hiszen Moszkvában ő bizonyult a legjobbnak.

Érdemes megnézni, hogy 2017-ben milyen kettős hibát ütött az orosz még egy Challenger-tornán.

A francia fenegyerek nem

Óriási botrányként élték meg a szurkolók, de Benoit Paire nem nagyon izgatta magát a 2021-es évben. A francia már az idény elején kijelentette, hogy „szomorúvá, unalmassá és nevetségessé” váltak az ATP-tornák. Emiatt nem is tett meg mindent azért, hogy mérkőzéseket nyerjen: 2020 nyara és 2021 márciusa között mindössze két összecsapáson hagyta el győztesként a pályát.

„Ha valaki megnyer egy 250-es ATP-tornát harmincezer dollárt kap. Én már edző nélkül utazom, az első fordulókban erőnyerő vagyok, aztán kikapok, felveszek tízezer dollárt, és továbbállok. Miért kellene megszakadnom?" – vélekedett Paire.

Az év végén aztán még panaszkodott egyet a világnak a 32 esztendős teniszező.„25. alkalommal pozitív a Covid-tesztem. Őszintén szólva már nem tudok mit kezdeni ezzel. Hogy érzem magam? Taknyos vagyok, de a világ másik felén, egy szállodai szobában töltött karantén miatt mentálisan egyáltalán nem érzem jól magam."

Utat törtek maguknak a fiatalok

NohaDjokovics közel állt a Golden Slamhez, mégis láthattunk csodatiniket, akik berobbantak a köztudatba. Aki leginkább csak a magyar teniszezőket követi, még ő is találkozhatott az egyikőjükkel, hiszen a 18 évesCarlos Alcaraz a winston-salemi tornán Fucsovics Mártont is legyőzte idén. A sokak által Rafael Nadal utódjának kikáltott játékos az évet még a legjobb 100-on kívül kezdte, de az év végére a 32. helyre jött előre, ráadásul megnyerte a Next Gen Finalst is.

Carlos Alcaraz fantasztikus játékkal robbant be a köztudatba (Fotó: AFP)
Carlos Alcaraz fantasztikus játékkal robbant be a köztudatba (Fotó: AFP)

Érdemes megemlíteni a dánok nagy reménységét is, Holger Runét, aki 2021 januárjában még csak a 474. volt a világranglistán, azonban már márciusban észrevétette magát, hiszen legyőzteBenoit Paire-t. Ezután két Challenger-tornát is megnyert, hogy aztán a US Openen a főtáblára jusson, amelyen aztánDjokovics ellen búcsúzott az első körben. Ennek ellenére ő is ott volt a Next Gen Finalsben, s a világranglistán a 103. helyre lépett elő.

Juan Manuel Cerundolo Runéhoz és Alcarazhoz hasonlóan nagyot fejlődött az idei évben, azonban különleges módon jutott a világ legjobb 100 teniszezője közé. A 20 esztendős játékos ugyanis egész évben csak salakpályás versenyeken szerepelt, ez alól csupán Wimbledon – füves pálya –, valamint a Next Gen Finals – kemény pálya – jelentett kivételt. Nem csoda, hogy utóbbin nagyon simán kikapott mind a három ellenfelétől (Nakashima, Rune és Alcaraz).

Több mint egyéves kihagyás után a legenda is visszatért

Hatalmas ováció fogadta a dohai 250-es tornán Roger Federert, aki 2020 februárja után tért vissza a pályára. A svájci legenda még Genfben és Halléban is elindult, de a fő hangsúlyt a Roland Garrosra és Wimbledonra helyezte. Előbbin a nyolcaddöntőig jutott – ittBerrettini ellen sérülés miatt nem tudott kiállni –, míg utóbbin a jelenleg a világranglista 9. helyén álló Hurkacz jelentette a végállomást számára a negyeddöntőben.

Federer több mint egyéves kihagyás után tért vissza 2021 márciusában (Fotó: AFP)
Federer több mint egyéves kihagyás után tért vissza 2021 márciusában (Fotó: AFP)

Federer Wimbledon óta nem lépett pályára, átesett egy térdműtéten, elkezdte a rehabilitációt, azonban novemberben kiderült, hogy 2022 közepéig nem tér vissza. Októberre kicsúszott a világranglistán az első tízből, az évet a 16. helyen fejezte be.

Négy GS-győztes, hatalmas meglepetések, szárnyaló tinik, botrányok

Az év első Grand Slam-tornájánOszaka Naomi szó szerint hengerelt Ausztráliában, csupán egy szettet veszített, és esélyeshez méltóan behúzta a döntőt is. A japán teniszező azonban nem tudta folytatni jó teljesítményét az év hátralevő részében. A Roland Garroson döntötte el, hogy nem vesz részt a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatókon, azért, hogy óvja mentális egészségét. Ez feszültséget szült közte és a szervezők között, ami miatt Oszakaa második körben visszalépett. Ezek után kaptak észbe a szervezők, akik azt ígérték, hogy javítanak a helyzeten a GS-tornákon, viszont a japán így sem indult el Wimbledonban – ügynöke, Stuart Duguid azt mondta, hogy több időt szeretne a barátaival és a családjával tölteni. Az év végére aztán a WTA-világranglista második helyére is előre lépő Oszaka csupán a 13. helyen zárt.

Oszaka Naomi GS-győzelemmel indította 2021-et (Fotó: AFP)
Oszaka Naomi GS-győzelemmel indította 2021-et (Fotó: AFP)

Nagyot lépett előre az év során Barbora Krejcíková,aki az előző évet a 65. helyen fejezte be, hiszen három tornagyőzelmet is aratott 2021-ben. A cseh lány salakszezonja kiemelkedő volt: a Roland Garros előtti héten behúzta a strasbourgi 250-es tornát, majd megnyerte az év második Grand Slamét Párizsban.

A világelső sem maradt ki a buliból, és ő is behúzott egy Grand Slamet 2021-ben. Az ausztrál Ashleigh Barty Melbourne-ben, majd Miamiban és Stuttgartban is nyert egy tornát, a madridi mesterversenyen pedig a döntőben kapott ki. Úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy jól szerepeljen a Roland Garroson, de fel kellett adnia a Magda Linette elleni összecsapást. Ezután pihenőre vonult, Wimbledonban tért vissza, ahol szép és magabiztos játékkal jutott be a döntőbe, amelyben három játszmában legyőzte Karolína Plískovát. Barty ezzel a sikerrel harmadik éve őrzi világranglistán elfoglalt első helyét, idén 49 mérkőzést játszott, csupán hetet veszített el, füves borításon pedig nem tudták legyőzni.

Wimbledonban nem jutott sokáig, Tokióban viszont maradandót alkotott Belinda Bencic. A svájci teniszező a harmadik körben legyőzte a Roland Garrost megnyerő Krejcíkovát, majd egyenes útja volt a döntőbe, amelyben Markéta Vondrousová ellen diadalmaskodott. Párosban – Viktorija Golubiccsal az oldalán – ezüstérmet szerzett a tokiói játékokon.

Talán nyugodtan mondhatjuk, hogy az évtized, vagy akár az évszázad meglepetése született meg a nőknél a US Openen 2021-ben. Emma Raducanumár a számára hazai, wimbledoni tenisztornán is nagyot alakított, hiszen a negyedik körbe jutott úgy, hogy korábban sosem nyert WTA-tornán mérkőzést. Ezután Chicagóban egy 125-ösön szabadkártyásként a döntőig jutott, New Yorkban pedig vitte tovább a lendület, és selejtezőből indulva, tíz összecsapást megnyerve új Grand Slam-győztessé lépett elő Az agresszív játékot bemutató tini – aki csupán 19 éves – előtt korábban senki sem tudott a kvalifikációból rajtolva GS-t nyerni. Raducanu az évet a 345. helyen kezdte meg, és a 19. helyen zárta. Mi ez, ha nem csoda és üstökösként ragyogás?

Noha nem nyert Grand Slamet 2021-ben, de mindenképpen esélyes lehet a következő években nagy törnagyőzelmekreLeylah Fernandez is, a kanadai játékos a US Openen – többek közöttOszakát, Szabalenkát ésSzvitolinát is legyőzve – bejutott a döntőbe.

Az év végére egy eléggé kellemetlen botrány is maradt, amely miatt a WTA az összes kínai tornáját felfüggesztette. Ennek oka, hogy a 35 éves, párosban kétszeres GS-győztes Peng Suaj váratlanul, november 2-án egy poszttal jelentkezett közösségi oldalán, amelyben arról számolt be, hogy Csang Kao-li, korábbi kínai miniszterelnök-helyettes szexuálisan zaklatta. A teniszező ezután eltűnt, nem adott életjelet magáról, majd a bejegyzés is eltűnt az oldaláról. Noha a játékos november végén videóval jelentkezett, de a szakértők kétségbe vonják azt, hogy Peng ténylegesen szabad-e, és képes-e önálló döntéseket hozni.

Sok emlékkel tekinthetnek vissza a szurkolók

Összefoglalónkban számos eseményt megtekintettünk, viszont még így is lehetne miről beszélni 2021-ben. A koronavírus-járvány miatt beárnyékolt világban számos új teniszcsillag tűnt fel, de a „régi motorosok” is maradandót tudtak alkotni, ami miatt egyáltalán nem panaszkodhat egyetlen rajongó sem. Reménykedjünk benne, hogy 2022-ben tovább folytatódik a csillagok szárnyalása.

Most pedig következzenek összeállítások az év legszebb ütéseiről, labdameneteiről.

AZ ÉV LEGSZEBB ÜTÉSEI ÉS LABDAMENETEI AZ ATP-TORNÁKRÓL

AZ ÉV LEGSZEBB ÜTÉSEI ÉS LABDAMENETEI A WTA-TORNÁKRÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik