Federer „gázolt”, az elődöntőben revánsot vehet Haason

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 19:32
null
A kép csalóka, a tavalyi döntő után Haasnak (jobbra) volt több oka örülni (Fotók: Action Images)
A hallei férfi tenisztorna negyeddöntőjében négy német játékos is érdekelt volt, azonban közülük egyedül a címvédő Tommy Haas tudott diadalmaskodni – szetthátrányból fordítva.

 


A 35 éves játékos Gaël Monfils ellen rövidítésben vesztette el az első játszmát, majd két 6:3-as felvonással kiharcolta a Roger Federer elleni elődöntőt. Érdekesség, hogy a két játékos tavaly is összecsapott Halléban, csak egy körrel később, a fináléban pedig nagy meglepetésre Haas diadalmaskodott. A két játékos egymás elleni mérlege nem meglepő módon így is a svájci óriási fölényét mutatja, bár az első három fellépésből kétszer is a német örülhetett, ezt követően 11-szer nyert sorozatban (igaz, kétszer mérkőzés nélkül), mielőtt a tavalyi fináléban alulmaradt.

A korábbi ranglistavezető Federer „némiképp" könnyebben jutott a négy közé, a hazai Mischa Zverev ugyanis még csak játékot sem nyert! A svájci klasszis kevesebb mint 40 perc alatt intézte el szabadkártyás riválist.

Az alsó ágon még ennyi sikerélményük sem volt a németeknek, a 6. helyen kiemelt, 2011-es hallei győztes Philipp Kohlschreiber két sima szettben kapott ki az orosz Mihail Juzsnijtól, míg a nyolcadikként rangsorolt Florian Mayer a francia Richard Gasquet-től (2.) kapott ki.

ATP 250-ES TORNA, HALLE (683 665 euró, fű)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Zverev (német) 6:0, 6:0
Haas (német, 3.)–Monfils (francia) 6:7, 6:3, 6:3
Juzsnij (orosz)–Kohlschreiber (német, 6.) 6:3, 6:2
Gasquet (francia, 2.)–F. Mayer (német, 8.) 6:3, 7:6
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Haas (német, 3.)
Juzsnij (orosz)–Gasquet (francia, 2.)

Tovább tart a korábbi világranglista-vezető ausztrál Lleyton Hewitt londoni menetelése, miután a tenisztorna negyeddöntőjében három szettben legyőzte a harmadik helyen kiemelt argentin Juan Martín del Potrót.

A négyszeres londoni győztes Hewitt már a négy között
A négyszeres londoni győztes Hewitt már a négy között

A két teniszező negyedszer találkozott egymással, és bár először még Hewitt nyert, azóta kétszer is az argentin örülhetett.

Öt nagyon sima adogatójáték után a korábbi világelső Del Potro két egymást követő kettőshibájának köszönhetően fogadóelőnyökhöz jutott, és lebrékelte az argentint. Sőt, a saját szervajáték megnyerése után 5:2-es vezetésénél fogadóként szettlabdához is jutott, és villámgyorsan megnyerte az első játszmát (6:2).

A másodikat aztán nagyon rosszul kezdte, egyből elveszítette adogatását, majd 2:0-s Del Potro-előnynél 15:40-nél ismét két bréklabdához jutott az argentin. Ezeket, sőt, újabb kettőt még védett 32 éves ausztrál, az ötödiket azonban már nem tudta, így a harmadik helyen kiemelt dél-amerikai 3:0-ra ellépett. Hewitt 4:1-es hátrányánál még felcsillant a remény, de kihasználatlanul hagyta bréklehetőségét, így 5:1-nél a szettben maradásért kellett adogatnia, és bár ezt még sikerrel vette, Del Potro 6:2-vel kiegyenlített.

Ekkor aligha fogadtak volna sokan arra, hogy újabb fordulat következik be a találkozó során, pedig így történt! Hewitt, ha nem is könnyen, de hozta adogatását, majd 2:1-es előnyénél hosszú idő után ismét elvette az argentin szervajátékát, és sajátja megnyerésével 4:1-re elhúzott. 5:2-es előnyénél Del Potro a mérkőzésben maradásért szervált, de az ausztrál ekkor is bréklabdához (egyben meccslabdához jutott), és a hálóhoz befutva végül el is döntötte az összecsapást (6:2).

Hewitt a bolgár Grigor Dimitrov (10. kiemelt) és az amerikai Sam Querrey (6.) kiejtés után tehát sorozatban a harmadik esélyesebb teniszezőt is búcsúztatta Londonban, a következő ellenfele pedig a második helyen rangsorolt cseh Tomás Berdych ellen két szoros szettben diadalmaskodó címvédő horvát Marin Cilic lesz – immár a döntőbe jutásért.

A felső ágon az első helyen kiemelt brit Andy Murray Cilichez hasonlóan két izgalmasan alakuló szettben múlta felül a német Benjamin Beckert, ellenfele a négy között Jo-Wilfried Tsonga lesz. A két kiválóság korábban nyolc alkalommal találkozott már egymással, Murray hétszer nyert, míg az utóbbi időszakban egyre magabiztosabb Tsonga csupán egyet. Azt is még második randevújukon, 2008-ban.

ATP 250-ES TORNA, LONDON (683 665 euró, fű)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Murray (brit, 1.)–Becker (német) 6:4, 7:6
Hewitt (ausztrál)–Del Potro (argentin, 3.) 6:2, 2:6, 6:2
Cilic (horvát, 5.)–Berdych (cseh, 2.) 7:5, 7:6
Tsonga (francia, 4.)–Kudla (amerikai) 6:3, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Murray (brit, 1.)–Tsonga (francia, 4.)
Hewitt (ausztrál)–Cilic (horvát, 5.)

Ami a női viadalokat illeti: Nürnbergben már az elődöntőnél jártak a játékosok, és itt búcsúzott a további küzdelmektől a korábbi világelső, első helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics: a német Andrea Petkovicot még döntő játszmára sem tudta kényszeríteni.

Lucie Safárovának ez legalább összejött, egy 6:0-s szettel felelt Simona Halepnek, de a döntő felvonást így is elbukta 6:2-re, így a román játékos lesz Petkovic döntőbeli ellenfele. A 21 éves Halep eddig WTA-tornagyőzelemnek nem örülhetett, három korábbi döntője (2010-ben és 2011-ben Marokkóban, tavaly Belgiumban) egyaránt (kétszettes) vereséggel zárult.

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, NÜRNBERG (235 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Petkovic (német)–Jankovics (szerb, 1.) 6:4, 6:3
Halep (román, 7.)–Safárová (cseh, 5.) 6:3, 0:6, 6:2
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Petkovic (német)–Halep (román, 7.)

Halep honfitársa, Sorana Cirstea sokkal simább mérkőzést vívott, „cserébe" viszont el is bukta Birminghamben. A 3. kiemelt Cirstea mindössze három játékot tudott megnyerni a horvát Donna Vekic ellen, aki a 16.-ként rangsorolt szlovák Magdalena Rybarikovával találkozik a négy között.

WTA-TORNA, AEGON CLASSIC, BIRMINGHAM (235 000 dollár, fű)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Rybariková (szlovák, 16.)–Keys (amerikai) 6:3, 6:0
Vekic (horvát)–Cirstea (román, 3.) 6:2, 6:1
Lisicki (német, 5.)–Riske (amerikai) 6:7, 6:2, 2:2 – sötétedés miatt félbeszakadt
Hantuchová (szlovák)–Schiavone (olasz, 15.) 6:7, 6:4, 7:6
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Rybariková (szlovák, 16.)–Vekic (horvát)
Lisicki (német, 5.) v. Riske (amerikai)–Hantuchová (szlovák)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik