Davis-kupa: Ugo Humbert a franciák ötödik játékosa

2023.02.01. 19:17
null
Sébastien Grosjean Humbertet hívta be a mieink elleni párharcra (Fotó: Földi Imre)
Ugo Humbert a francia csapat ötödik tagja a magyarok elleni tenisz Davis-kupa-selejtezőn, amelyet pénteken és szombaton játszanak Tatabányán – ismertette Sébastien Grosjean a sportcsarnokban tartott sajtótájékoztatóján szerdán.

A francia Dk-csapat kapitánya hozzátette, a vadonatúj, hatezer fős létesítményben jók a körülmények, a középgyors pálya nagyon hasonlít az Australian Open pályáihoz.

A múlt héten még csak négy játékost neveztek meg a franciák, de Grosjean elmondta, tervezte egy ötödik behívását is. Ehhez azonban látni szerette volna, ki van a legjobb formában az ausztrál nyílt bajnokságon, így esett a választás Humbert-re, aki Melbourne-ben a harmadik fordulóig jutott.

Nagy Zoltán, magyar csapat kapitánya úgy vélte, az ötödik játékos belépésével megnőtt az esélye annak, hogy a franciák második játékosa balkezes lesz. Ezért fontos, hogy a hazai csapatot erősítse az egyéniben ötszörös ITF-tornagyőztes, 28 esztendős, balkezes Madarász Gergely.

A szakvezető elmondta, nagy előnyt jelenthet a hazai csapatnak, hogy maga mögött tudhatja a közönséget. A hazai együttesben az Australian Openen a harmadik körben búcsúzó, a világranglistán 71. Fucsovics Márton, valamint Madarász Gergely, Marozsán Fábián, Piros Zsombor és Valkusz Máté léphet pályára.

A franciáknál Adrian Mannarino, Arthur Rinderknech, Benjamin Bonzi, Nicolas Mahut és Humbert bevethető.

Az összecsapás győztese a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatja szereplését szeptemberben.

A franciákkal legutóbb 1994-ben mérkőzött meg a magyar válogatott, amely akkor 4–1-re kikapott. Összességében a két csapat öt összecsapása közül csak egyszer, 1948-ban született magyar győzelem.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

„A világbajnokság véget ért, azonban a történet folytatódik” – Mbappé nyílt levélben mondott köszönetet

Francia labdarúgás
2026.07.27. 13:49

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
2026.07.22. 14:47

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45

Az angol sajtó a bronzérem után is nekiment Tuchelnek – nem ezért hozták

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:08

Videó: tekintse meg a 10 gólos francia–angol bronzmeccs összefoglalóját!

Foci vb 2026
2026.07.19. 07:35