Davis-kupa: Fucsovics győzött, 1–1-re állunk Ausztráliával

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 11:44
null
Fucsovics Márton egy megnyert labdamenet után a pénteki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton három játszmában (7:6, 1:6, 6:3) legyőzte Thanasi Kokkinakist a Sydney-ben zajló tenisz Davis-kupa-mérkőzésen, így a két pénteki egyes után 1–1-re áll a világdöntő selejtezőjében zajló Ausztrália–Magyarország csata.

 

Piros Zsombor veresége után nagyon nagy szüksége volt a magyar csapatnak arra, hogy Fucsovics Márton legyőzze az ausztrálok második számú játékosát, a világranglistán 99. Thanasi Kokkinakist, aki a hazai közönség szeretetére nagyban támaszkodhatott, s habitusának kifejezetten meg is felelt ez a helyzet.

Az első játszmában fej fej mellett haladt a két játékos, 3:2-nél viszont Fucsovics Márton bréklabdához jutott, amelyet értékesített is, miután ellenfele keze három tenyeresnél is megremegett kissé. A magyar klasszis akkor tudta igazán megtréfálni ellenfelét, amikor türelmes játékkal kivárta, hogy olyan helyzetbe kerüljön a 25 éves ausztrál, amelynél könnyedén elérhette nála, hogy hibázzon. 5:2-nél Kokkinakis adogatott, s bár legmagasabban rangsorolt játékosunk 0:15-nél majdnem zárkózott, széles lett a tenyerese, és a hazai közönségkedvenc semmire hozta szerváját.

Ez kisebb gödörbe taszította Fucsovicsot, aki két ki nem kényszerített és egy kettős hibát is ütött, három bréklabdát ajándékozva riválisának. Ebből kettőt hárított a világranglista 35. helyezettje, előbb türelmesen kivárta, míg a friss páros Australian Open-győztes hibázik, majd ütött egy nyerőt, harmadszorra azonban nem volt szerencséje: rontott első szerva után a másodiknál felfutott a hálóhoz, és belevágta a labdát.

Ezzel Kokkinakis visszajött a hátrányból, és új erőre kapott. Könnyedén hozta adogatását, s 5:5-nél egyenlített, amitől a közönség újra felélénkült: az esti órákban már többen voltak az arénában, mint korábban Piros Zsombor és Alex de Minaur mérkőzésén, szerencsére azonban magyar zászlóból sem volt hiány a lelátón.

Újabb kettős hibával engedte el 30:0-re ellenfelét saját adogatásánál a 30 éves rutinos magyar, innen kellett visszakapaszkodnia. Ahhoz, hogy életben tartsa a magyar továbbjutási esélyeket, ezt a mérkőzést mindenképpen meg kellett nyernie Fucsovics Mártonnak. Kokkinakis pontatlan ütése megtörte az ausztrál lendületét, visszavette az irányítást topjátékosunk, és simán hozta saját szerváját, amit a pálya mellett Noszály Sándor a levegőbe bokszolva nyugtázott. A magyar pólócsere közben Nagy Zoltánnal is váltott néhány mondatot, mielőtt visszatért a pályára, hogy fogadja ellenfele adogatását.

Mivel az idei adelaide-i ATP 250-es torna győztese simán egyenlített, rövidítésben dőlt el a szett. A tie-breakben a legjobb magyar hamar előnyhöz jutott, 6–3-nál három játszmalabdája is volt, a másodiknál a 25 éves ausztrál máris bizonytalankodott, amit Fucsovics kihasznált, 7–4-re győzve a rövidítésben.

A második játszmában egészen más képet mutatott a mérkőzés, az elképesztő pára kikezdhette a magyar teniszező erejét, Thanasi Kokkinakis szünetet is kért a szett előtt, Nagy Zoltán reklamált a bírónál, tájékoztatást kérve, hogy mennyi ideig kell játékosát melegen tartani az újrakezdésig. Ezután végig dominált az elmúlt években hatalmas gödörbe csúszó, abból mostanság felálló hazai tehetség, irányította a labdameneteket, első szerváinak 92 százalékából pontot szerzett. Ezzel az első, egyórás menet után mindössze fél óra alatt egyenlített, gyilkos nyitásaival 6:1-re legyőzve passzivitásba vonult ellenfelét.

A döntő játszmára szerencsére ugyanaz a Fucsovics Márton jött ki az öltözőből, akit a mérkőzés elején láthattunk, első adogatását simán hozta, sőt annyira kizökkentette ellenfelét, hogy kettős hiba után rögtön Kokkinakis első adogatását elvette – az ausztrál ezután sem talált ellenszert a magyar klasszis játékára, így az 3:0-s előnnyel indított. Riválisa abban látta a megoldást, hogy ápolási szünetet kért, vélhetően ez taktikai húzás volt, amely be is jött, mivel ezután vissza is jött a brékhátrányból. 3:2-nél viszont egy rontott fonák után következő ütését is elszúrta – ezt Fucsovics azonnal kihasználta –, s bár ásszal javítani tudott, mégis első számú játékosunk jött ki jobban a menetből, ismét elvette ellenfele adogatását.

Ezzel 4:2 lett az állás a magyar javára, vissza tudott jönni az orvosi szünet utáni passzivitásból. 40:0-nél ásszal fejezte be saját szerváját, így egyetlen gémre volt már csak a győzelemtől. Egy jól eltalált fonák egyenes után 30:15-re vezetett, majd 40:15-nél két meccslabdája is volt, amelyből az elsőnél beütötte a nyerőt, ezzel esélyt adva a magyar csapatnak arra, hogy szombaton kivívja a továbbjutást a világdöntőbe.

„Nagyon kimerítő meccs volt, úgy nézek ki, mintha a medencéből jöttem volna – idézi az MTI Fucsovics pályán adott nyilatkozatát. – Szeretem ezt a pályát, a labdákat és a hangulatot is, külön köszönet a kilátogató magyar szurkolóknak. Thanasi a második szettben hatalmas tenyereseket ütött, de utána sikerült megtörnöm a ritmusát.”

Fucsovics hozzátette, remélhetőleg alszik egy nagyot a szombati két meccse előtt, mivel a De Minaur elleni mérkőzésének még biztosan lesz tétje, kiélezett csatára számít.

Szombaton magyar idő szerint hajnali 3-kor a párosmérkőzéssel folytatódik a párharc, melyre Fucsovicsot és Marozsán Fábiánt jelölte Nagy Zoltán kapitány, míg a túloldalon Lleyton Hewitt a John Peers, Luke Saville kettősben bízik. A szombati egyéni mérkőzéseken Fucsovicsra De Minaur, Pirosra Kokkinakis vár.

A sydneyi csata győztese részt vehet a Dk-döntő szeptemberi csoportküzdelmeiben – ahonnan a legjobbak a novemberi negyeddöntőbe kerülnek –, míg a vesztes szeptemberben osztályozót vív a világcsoportban maradásért.

DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ, SYDNEY
Az állás az első két egyes után
Ausztrália–Magyarország 1–1

Kokkinakis–Fucsovics 6:7 (4–7), 6:1, 3:6
Korábban
De Minaur–Piros 7:5, 6:2

A szombati program
John Peers, Luke Saville–Fucsovics Márton, Marozsán Fábián
Alex de Minaur–Fucsovics Márton
Thanasi Kokkinakis–Piros Zsombor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik