nemzetisport.hu
2017.09.15 22:03 Frissítve: 2017.09.15 22:22

Davis-kupa: Kyrgios fordított, az ausztrálok is egyenlítettek

A belga és a szerb teniszválogatott kezdte jobban a Davis-kupa elődöntőjét, előbbi Ausztrália, utóbbi Franciaország ellen szerzett vezetést az első egyest követően – de utóbbi kettő egyaránt egyenlíteni tudott, így az első napot követően mindkét párharcban 1–1 az állás.

 

A 28-szoros győztes, legutóbb viszont csak 2003-ban nyerő ausztrálok kissé ráijesztettek a belgákra, a világranglista 185. helyén álló John Millman ugyanis az első szettet rövidítésben megnyerte, majd a másodikban 4:4-nél négy bréklabdája is volt. Ezekkel azonban végül nem tudott élni, a ranglista-12. David Goffin pedig ezt követően érvényesítette a papírformát.

A második felvonás rendkívül fordulatosra sikerült, az első szett Nick Kyrgiosé lett, a következő kettőben viszont Steve Darcis örülhetett, így a belgák karnyújtásnyira kerültek a kétmeccses előnytől. Ekkor azonban belelendült az ausztrál, és a következő két játszmát könnyedén megnyerve egyenlített (1–1).

A 2010-es győztes szerbek a kilencszeres Davis-kupa-nyertes franciák otthonában érdekeltek, és a korábbi világelső Novak Djokovics nélkül is vezetést szereztek, mivel Dusan Lajovics négy játszmában felülkerekedett a rövidítéseket kevésbé jól bíró Lucas Pouille-on.

Györe László számára nem indult rosszul a Jo-Wilfried Tsonga elleni meccs, 3:2-es előnyénél ő brékelt elsőként, de előnye nem sokáig tartott, a francia egyből visszavette az elveszített játékát, és rövidítésben behúzta a szettet – innentől kezdve pedig már nem volt sok kérdés (1–1).

DAVIS-KUPA
ELŐDÖNTŐ
BELGIUM (7.)–AUSZTRÁLIA 1–1

Brüsszel, salakpálya.
David Goffin–John Millman 6:7, 6:4, 6:3, 7:5
Steve Darcis–Nick Kyrgios 3:6, 6:3, 7:6, 1:6, 1:6
SZOMBATON
Ruben Bemelmans, Arthur De Greef–John Peers, Jordan Thompson
VASÁRNAP
David Goffin–Nick Kyrgios
Steve Darcis–John Millman

FRANCIAORSZÁG (6.)–SZERBIA (8.) 1–1
Lille, salakpálya
Lucas Pouille–Dusan Lajovics 1:6, 6:3, 6:7, 6:7
Jo-Wilfried Tsonga–Györe László 7:6, 6:3, 6:3
SZOMBATON
Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut–Filip Krajinovics, Nenad Zimonjics
VASÁRNAP
Jo-Wilfried Tsonga–Dusan Lajovics
Lucas Pouille–Györe László

2022.10.25 21:12:46

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Simona Halep egyelőre hallgat és elérhetetlen. Mindössze egy érzelmes levélben reagált a doppingvétség hírére: „Ma kezdődik életem legnehezebb mérkőzése: a harc az igazságért. (...) Össze vagyok zavarodva, és becsapottnak érzem magam.”

2022.10.16 08:27:15

Tenisz nemzetisport.hu

A románok ötven éve sem nyerték meg a Davis-kupát.

2022.10.08 07:16:25

Tenisz nemzetisport.hu

A világranglista-160. magyar az amerikai Christopher Eubankset múlta felül.

2022.10.01 23:58:04

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Federert valahogy mindenki szerette. Hiszen ennyi siker mellett mindvégig megmaradt alázatosnak, játékostársnak, embernek, akinek sohasem volt balhéja (és feladott meccse sem, pedig 1500-szor lépett pályára!), akinek a tizenikszedik GS-trófea átvétele után is bármikor el tudott csuklani a hangja.