Davis-kupa: Ausztria beszállna a döntő rendezésébe

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 13:43
null
Ausztria beszállna a Davis-kupa-döntő rendezésébe (Fotó: Szabó Miklós)
Ausztria beszállna az idei Davis-kupa-döntő megrendezésébe, amelybe a magyar férfi teniszválogatott is bejutott – írja az MTI.

 

A nemzetközi szövetség (ITF) hétfőn jelentette be, hogy hét helyett 11 napos lesz a DK-finálé, és Madrid mellett nagy valószínűséggel további két városban bonyolítják majd le. A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott, 18 csapatos döntőre a tervek szerint november 25. és december 5. között kerül sor.

„Ez egy egyszeri esély a számunkra, hogy részesei lehessünk a finálénak. Már hivatalosan jeleztük az ITF-nek a szándékunkat, várjuk jelentkezéshez szükséges okmányokat” – jelentette ki szerdán Magnus Brunner, az osztrák szövetség elnöke.

A rendezés iránt érdeklődő városok március végéig adhatják be pályázatukat a 2021-es fináléra. Az új házigazdák mindegyike két csoportot és egy negyeddöntőt láthat majd vendégül, míg a központ, Madrid két csoport mellett a másik két negyeddöntőt, valamint az elődöntőket és a finálét bonyolítja le.

A 121 éves Davis Kupa két évvel ezelőtt nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese a 18 csapatos fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték 2019-ben, és a Rafael Nadal vezette spanyolok sikerével zárult. Azt már akkor látni lehetett, hogy 25 meccset - két egyes, valamint egy páros találkozóval – nagy kihívás hét nap alatt, három pályán megrendezni. Az amerikai-olasz párharc például hajnali négy órakor ért csak véget.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik