Billie Jean King-kupa: Bondár kikapott, egyenlítettek a belgák

Vágólapra másolva!
2023.11.11. 18:56
null
Bondár Annának ma nem ment (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna kikapott Yanina Wickmayertől a Belgium–Magyarország párharc szombati második mérkőzésén a tenisz Billie Jean King-kupa rájátszásában, így az első nap után 1–1 az állás Charleroi-ban.

 

A csata Gálfi Dalma bravúros diadala révén 0–1-gyel indult, a második párban pedig a világranglistán 114. Bondárt szólították pályára a 74. helyen álló Wickmayer ellen. A 34 éves ellenfél 2009-ben elődöntőt vívott Wimbledonban, eddig öt WTA-trófeát gyűjtött, és pályafutása csúcsaként 12. volt a világranglistán.

Első találkozójukon a 182 centis ellenfél magabiztosan hozta az adogatásait, a 26 éves magyarnak viszont öt bréklabdát is hárítania kellett 4:4-ig. A következő gémben Bondár sem tudott élni első lehetőségével, aztán 6:5-nél a nyolcadik bréklabdáját már kihasználta a hazai kedvenc, így övé lett a szett.

A második felvonásban a Hajdúszoboszló SE sportolója 2:1-nél bukta el a szerváját, és noha sikerült rögtön visszabrékelnie, de aztán megint nem tudta hozni az adogatását. Wickmayer 4:2-nél pedig már lendületben maradt, és fogadóként lezárta a meccset, amely 1 óra 41 percig tartott. A (korábbi nevén) Fed-kupát egyszer, 2001-ben elhódító belgák tehát 1–1-ről várják a folytatást.

Vasárnap 13 órától a szombatihoz képest fordított felállásban kerül sor két egyes meccsre, végül a páros találkozóra Babos Tímeát (177.) és Stollár Fannyt (263.) nevezte Palágyi Miklós kapitány.

A kemény pályán sorra kerülő találkozó a 2024-es világdöntő selejtezőjébe kerülésért zajlik.

TENISZ
BILLIE JEAN KING-KUPA
Belgium–Magyarország 1–1
– állás a második egyes után
Yanina Wickmayer–Bondár Anna 7:5, 6:2
Korábban
Greet Minnen–Gálfi Dalma 3:6, 3:6
Vasárnap
Greet Minnen–Bondár Anna
Yanina Wickmayer–Gálfi Dalma
Marie Benoit, Kimberley Zimmermann–Babos Tímea, Stollár Fanny

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik