Aus. Open: Rafter 11 év után tért vissza, 73 perc után búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 12:05
Mindössze 73 percig tartott a 11 éve visszavonuló, kétszeres Grand Slam-győztes Patrick Rafter visszatérése a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel honfitársa, Lleyton Hewitt oldalán kikapott a párosverseny szerdai első fordulójában. A találkozót a párosspecialista Eric Butorac, Raven Klaasen amerikai, dél-afrikai duó nyerte 6:4, 7:5-re.

 

A 41 éves volt világelső – aki decemberben a részt vett a Papp László-sportarénában rendezett VI. Tennis Classics gálán – vasárnap jelentette be, hogy ismét pályára lép hazájának Grand Slam-versenyén. A Hewitt-tal alkotott veterán kettősük összéletkora 73 év.

„Eléggé ideges voltam a meccs előtt, bár az öltözőben jól szórakoztunk. Sokat viccelődtünk, leginkább rajtam. Jobban szerváltam, mint előzetesen gondoltam, a röptém is rendben volt, de az adogatásfogadásommal akadtak gondok. A második szervám pedig szörnyű volt, mondhatni, nevetséges. Bizonyos helyzetekben csak nevetni tudtam” – mondta a mérkőzés után a szerva-röpte stílusáról ismert Rafter, aki 1997-ben és 1998-ban megnyerte a US Opent, 1999-ben tagja volt a Davis-kupa-győztes ausztrál válogatottnak, most pedig a kapitánya.

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
Tegnap, 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik