Aus. Open: Danielle Collins legyőzte Swiateket, döntőbe jutott!

Vágólapra másolva!
2022.01.27. 12:37
null
Collins első GS-torna-döntőjére készülhet (Fotó: Getty Images)
A Melbourne-ben zajló Australian Open női egyesének második elődöntőjében a 27. helyen kiemelt, a világranglistán 30. helyen álló Danielle Collins két játszmában, 78 perc alatt legyőzte a világranglistán 9., a tornán 7. helyen kiemelt lengyel Iga Swiateket. 

Azután, hogy a nap első női egyes elődöntőjében a világelső Ashleigh Barty alig egy óra alatt megverte Madison Keyst, úgy tűnt, a 2019 után ismét az Australian Open elődöntőjébe jutó, amerikai Danielle Collins hasonlóan sima győzelmet arat a Roland Garros 2020-as bajnoka, Iga Swiatek felett.

Az amerikai ugyanis villámrajtot vett, a lengyel pedig az öltözőben ragadt: Collins könnyedén elvette Swiatek első két adogatójátékát, és a sajátjait is hozva bő negyedóra után 4:0-ra vezetett. Ekkor valószínűleg nagyon kevesen gondolták, hogy még fél óra múlva is az első játszmában gyűrik egymást a felek, márpedig ez történt: a lengyel 4:1 után kétszer is brékelte ellenfelét, igaz, közben ő is leadta az egyik szervajátékát, így 5:4 után Collins három játszmalabdájából a másodikat kihasználva 6:4-re megnyerte a játszmát.

Swiatek az idei Australian Openen sorozatban harmadik mérkőzésén vesztette el az első játszmát, így tulajdonképpen már „rutinosan” vághatott neki a folytatásnak, ám Collins a második szettet is úgy kezdte, ahogy az elsőt: gyorsan elvette kétszer a lengyel adogatását,a sajátjait pedig simán hozta, ráadásul az első három játék során egyetlen pontot engedett csak Swiateknek. Ahogy az első szettben, a lengyel a másodikban is 4:0 után iratkozott fel az eredményjelzőre, de ezúttal a korábban begyűjtött két brékhátrányt nem tudta eltüntetni, sőt, a végén még egy harmadikat is begyűjtött, így az amerikai 6:1-re megnyerte a szettet és egyben a mérkőzést.

Ez pedig azt jelenti, hogy Collins életében először játszhat magyar idő szerint szombat délelőtt Grand Slam-torna döntőjében – ellenfele a hazai közönsége előtt szereplő Ashleigh Barty lesz.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Danielle Collins (amerikai, 27.)–Iga Swiatek (lengyel, 7.) 6:4, 6:1

KORÁBBAN
Ashleigh Barty (ausztrál, 1.)–Madison Keys (amerikai) 6:1, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik