Bondár Anna búcsúzott a rabati tenisztorna negyeddöntőjében

2026.05.21. 18:11
null
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)
Az ötödik helyen kiemelt Bondár Anna búcsúzott a negyeddöntőben a 283 ezer dollár (88 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán 58. játékos csütörtökön az ukrán Anhelina Kalinyinával (84.) csapott össze, akitől az első két találkozójukon kikapott, idén Brisbane-ben viszont sikerült legyőznie őt. A negyedik csata négy brékkel indult, majd a Honvéd sportolója 3:3-nál megint elvesztette az adogatását, s ezt a hátrányt már nem tudta ledolgozni. A második felvonásban a 28 éves magyar 4:1-re elhúzott, ám a rangsor 25. helyén is megfordult riválisa sorozatban négy gémet hozva fordított, majd 5:4-nél Bondár két mérkőzéslabdát hárított, és 5:5-re mentette a játszmát. Ekkor viszont ismét elbukta a szerváját, az ukrán pedig másodjára már kiszerválta a meccset.

Ez egyben azt jelenti, hogy nem jött össze a magyar elődöntő, és Bondár helyett Kalinyina találkozik majd Udvardy Pannával a négy között.

WTA-TORNA, RABAT (283 ezer dollár, salak)
Negyeddöntő
Anhelina Kalinyina (ukrán)–Bondár Anna (5.) 6:4, 7:5

Tenisz
2026.05.21. 13:56

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

A magyar versenyző a kolumbiai Camila Osoriót verte meg két játszmában.

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56

Bondár feladta, Udvardy jutott tovább a magyar teniszcsatából Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 16:52

Nem bírt a harmadik kiemelttel, Bondár Anna búcsúzott Nottinghamben

Tenisz
2026.06.15. 16:05

Bondár és Gálfi javított, Udvardy és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.15. 10:14

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
2026.06.14. 16:06

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
2026.06.13. 13:52
Ezek is érdekelhetik