Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

2026.04.08. 18:38
null
Udvardy Panna kikapott Linzben (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna három játszmában kikapott az ukrán Anhelina Kalinyinától az 1.2 millió dollár (389 millió forint) összdíjazású linzi salakpályás tenisztorna első fordulójában. Gálfi Dalma a nyolcaddöntőben búcsúzott ezután: feladta meccsét az első szettben az ötödik helyen kiemelt román Sorana Cirstea ellen.

 

Udvardy Panna vasárnap még döntőt vívott Bogotában – s alulmaradt a cseh Marie Bouzkovával szemben –, majd közölte, hogy a magyar válogatottat is felvonultató portugáliai Billie Jean King-kupa-torna helyett Linzbe utazik az ottani WTA-viadalra.

Kolumbiai menetelésének köszönhetően a kaposvári születésű, Floridában élő teniszező 21 helyet javított a világranglistán, ahol jelenleg karriercsúccsal a 71. helyen jegyzik. Első ellenfele Ausztriában az ukrán Anhelina Kalinyina volt, aki állt már a 25. helyen is, és 2–0-ra vezetett kettejük párharcában.

A harmadik csata első játszmáját nagy csatában a magyar nyerte meg, a folytatásban azonban csupán egy játékot tudott nyerni, így 1 óra 46 perc után kénytelen volt elkönyvelni a vereséget.

A viadal másik magyarja, a válogatott tornát szintén kihagyó Gálfi Dalma (103.) 24 perc után, az első játszmában 0:5-ös állásnál feladta mérkőzését az ötödik helyen kiemelt román Sorana Cirstea ellen a linzi torna szerdai nyolcaddöntőjében. Már 0:3-nál ápolást kért, kisvártatva pedig feladta a találkozót.

WTA 250-ES TORNA, LINZ (1.2 millió euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Anhelina Kalinyina (ukrán)–Udvardy Panna 5:7, 6:1, 6:0
NYOLCADDÖNTŐ
Sorana Cirstea (román, 5.)–Gálfi Dalma 5:0 – Gálfi feladta

 

Legfrissebb hírek

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
Tegnap, 7:01

Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott a rabati tenisztornán

Tenisz
2026.05.22. 15:24

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
2026.05.21. 16:40

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.21. 13:56

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 19:17

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25
Ezek is érdekelhetik