Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Ahol eddig kemény pálya állott, most salakborítás várta a feleket – a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok harmadik alkalommal ad otthont magyarországi Davis-kupa-világdöntő-selejtezőnek, ám míg 2023 februárjában Franciaországot, valamint 2024 februárjában Németországot kemény pályán fogadtuk (mindkétszer az ellenfél nyert 3–2-re a párharcban), ezúttal az Egyesült Államok ellen a salakpályát választottuk rendezőként. A 32 sikerrel rekordbajnok amerikaiak ellen korábban még nem játszottunk a Davis-kupában, így amikor tavaly novemberben, Bolognában kihúzták a párosítást, a házigazdáról is sorsolás döntött.
Bob Bryan szövetségi kapitány eredetileg csak négy játékost jelölt csapatába január elején, közülük senki top 50-es egyesben – Ethan Quinnt (ATP-68.) és Emilio Navát (82.) az amerikaiak közül a 13.-ként és 14.-ként jegyzik, és egyikőjük sem játszott még a Davis-kupában ezelőtt. Rajtuk kívül a párosspecialista Austin Krajicek és Rajeev Ram kapott meghívót, egy hete azonban Bryan utóbbit Christian Harrisonra cserélte, a 31 éves játékos a brit Neal Skupskival frissen nyerte meg az Australian Opent, karriercsúcsot döntve feljött a 11. helyre a páros világranglistán, ám szintén debütálásra készült a nemzeti csapatban. Hétfőn derült ki, hogy a négyszeres ATP-tornagyőztes, korábban világranglista-8. Tommy Paul (22.) is Tatabányán készül, végül hivatalosan is csatlakozott.
A pénteki sorsolás alapján második számú játékosunk, a január végén Oeirasban challengertorna-döntőt játszó Piros Zsombor (176.) kezdett az ellenfél első számújával, az Australian Openen nyolcaddöntőig jutó, 2015-ben a fiúknál Roland Garros-győztes, 28 éves Paullal. Piros majdnem napra pontosan három éve játszott legutóbb top 50-es riválissal, szintén a Davis-kupában – a már említett 2023-as franciák elleni párharcot is ő kezdte az akkor 45. Benjamin Bonzival, és 7:6, 6:3-ra nyert.
Tommy Paul breakkel kezdett, de ezzel együtt sokat hibázott, Piros a következő játékban az ötödik breaklabdáját kihasználva egyenlített is. A folytatásban mind a ketten hozták az adogatójátékukat – 3:2-nél Piros ápolási szünetet kért, de ezek után gond nélkül tért vissza. Paulnak 5:4-es és 6:5-ös hátrányban is a játszmában maradásért kellett adogatnia – 5:5-nél Piros negyven semmiről elkezdett rontani, egy kettős hibával már egyenlő volt, viszont Paul két hosszú ütésével meglett az adogatógame. A 2023-ban Australian Open-elődöntős kiharcolta a rövidítést, majd 2–2 után csak egy pontot engedett át a 26 éves magyarnak, kétszer is remek fonákot ütött a tie-breakben, és játszmaelőnybe került.
A második játszma intenzívebb játékot hozott az elsőnél, hosszabbak lettek a labdamenetek. 1:1-nél Piros remek játékkal feljött 40:15-ről egyenlőre fogadóként, erős tenyeressel fogadóelőnyhöz jutott, majd Paul szélesre ütötte a fonákot – de amikor kellett, az amerikai egy kicsit mindig feljebb kapcsolt, a következő game-ben azonnal visszabreakelt, miután első breaklabdájánál Piros hosszút ütött. Az első szettel ellentétben győztes adogatójátéknál így Paul kerülhetett előnybe. A magyar teniszező 4:3-as hátrányban harminc mindnél kettős hibával juttatta breaklehetőséghez ellenfelét, majd a következő labdamenetben a hálóba ütött – ezzel az amerikai egy csapásra a mérkőzésért adogathatott. Nem is hibázott: irányította a game-et, első meccslabdáját egy hatalmas ásszal használta ki, amely a meccsen már a hetedik volt Paulnak.
A mérkőzésen a jó első szervákból hatékonyabb amerikai (81%, szemben Piros 63 százalékos mérlegével) 1 óra 53 perc alatt két szettben győzött, előnyhöz juttatva az Egyesült Államokat a párharcban. Piros Zsombornak ezzel hosszú veretlenségi sorozata szakadt meg a Davis-kupában – a 2022. márciusi ausztrálok elleni (2–3) selejtezőben Thanasi Kokkinakistól kapott ki, azóta nyolc mérkőzést (hét egyest és egy párost) nyert meg sorozatban a mostani vereségig.
TENISZ
DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK (5. kiemelt) 0:1
Piros Zsombor–Tommy Paul 6:7, 3:6

Piros Zsombor kikapott az oeirasi tenisztorna döntőjében

Piros Zsombor döntős az oeirasi tenisztornán






