Sinner óriásit küzdött, de Alcaraz jutott döntőbe a Roland Garroson

D. Á.D. Á.
2024.06.07. 18:49
Carlos Alcaraz (Fotó: Getty Images)
Az idei Roland Garros férfi egyesének elődöntőjében a harmadikként kiemelt spanyol Carlos Alcaraz öt szettben legyőzte Jannik Sinnert, és bejutott a fináléba.

 

A Roland Garrost megelőzően előjött néhány bizonytalanság Carlos Alcarazzal és Jannik Sinnerrel kapcsolatban, az olasznak a csípőjével, a spanyolnak az alkarjával voltak problémái. Egyikük sem indult Rómában, és egyikük sem nyert tornát a salakszezonban. Amikor megvolt a sorsolás, valószínűleg nem sokan fogadtak volna arra, hogy az egyik ágon ők játszhatnak majd a fináléért. Nos, ott voltak épen és egészségesen a legjobb négy között, igazán nagy teszt elé nem is állították őket az első öt meccsükön.

Az elődöntőben Sinner kezdett jobban, két bréknek köszönhetően hamar 4:0-s előnyre tett szert. Alcaraz ezután valamelyest összekapta magát, de az olasz így is simán, 6:2-re megnyerte az első játszmát. Sinner a második szettben is jól nyitott, ám 2:0-s vezetésnél kicsit szétesett a játéka, amit Alcaraz kegyetlenül meg is büntetett – 6:3-mal elvitte a játszmát. 

Minden Alcaraznak kedvezett a harmadik szett elején, hiszen 2:1-re vezetett, ráadásul Sinner megsérülést. Az olasz azonban így sem adta fel, a hatalmas küzdésének pedig az lett az eredménye, hogy zsinórban négy játékot is behúzott. A 21 éves játékos nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hiába jött közelebb, Sinner 5:3-nál hozta az adogatását. Mindkét klasszis fantasztikus adogatójátékot produkált a negyedik játszmában, sok-sok káprázatos ütést és megmozdulást láthattunk. Sinner keze remegett meg elsőként – 4:5-nél hatalmasat rontott egy lecsapásnál, ami a szettbe is került neki (4:6).

A döntő szettben a spanyol nagyon elkapta a ritmust, egyszer el is vette Sinner szerváját, és ez elég is volt ahhoz, hogy 6:3-ra nyerjen, kivívva a finálés szereplést.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)–Jannik Sinner (olasz, 2.) 2:6, 6:3, 3:6, 6:4, 6:3
KÉSŐBB
19.10: Casper Ruud (norvég, 7.)–Alexander Zverev (német, 4.) (Tv: Eurosport1)

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
11 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27
Ezek is érdekelhetik