Marozsán stuttgarti vereséggel kezdte a füves szezont

H. Á.H. Á.
2024.06.10. 19:39
Marozsán hiába nyerte meg az első játszmát, végül kikapott (Fotó: Imago Images)
A 735 ezer euró összdíjazású füves pályás tenisztorna első fordulójában a világranglistán 42. helyen álló Marozsán Fábián hétfőn szettelőnyről vereséget szenvedett a világranglistán 131. helyet elfoglaló, a viadalon szabadkártyával induló szerb Hamad Medjedovicstól.

 

A pályafutása során az ATP-Touron mindössze ötödik füves pályás mérkőzését magabiztos adogatójátékkal kezdte Marozsán Fábián a szerb ellen, az első játszmában csak ő jutott bréklabdához – 5:4-nél fogadóként kétszer is, mindkettő játszmalabda is volt, de nem tudott élni ezekkel, Medjedovics pedig rövidítésre mentette a szettet. Igaz, ebben ismét Marozsán volt az összeszedettebb, és miközben ő csak egy adogatópontot adott le, addig a szerb hármat is, így behúzta a tie-breaket a 24 éves magyar.

A folytatásban óriási változáson ment át a játék, miután az első játékban Marozsán újabb két bréklabdát hagyott kihasználatlanul, a szerb többet már nem engedett neki a szettben. Sőt, 2:1-es vezetése után már játékot sem hagyott ellenfelének Medjedovics, és 26 perc alatt 6:1-re vitte a játszmát.

A döntő szettben 3:3-ig fej fej és stabil adogatójátékok mellett haladt a mérkőzés, aztán megint Medjedovics brékelt, és az előnyét végig is vitte, megnyerve az összesen 1 óra 50 percig tartó mérkőzést.

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (734 915 euró, fű)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Hamad Medjedovics (szerb)–Marozsán Fábián 6:7 (3–7), 6:1, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
1 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55