Sportrádió: Úgy is óriási sikereket értem el, hogy nem hagytam ott az egyénit – Babos Tímea

S. B.S. B.
2023.12.16. 11:05
null
Babos Tímeát már nem hatják meg az utálkozó kommentek (Fotó: Dömötör Csaba)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gábor vendége volt Babos Tímea, aki a hosszú beszélgetés során kitért az utazással járó nehézségekre, a jövőbeli céljaira, valamint arra, hogyan és miért bántják rengetegen a különböző közösségi oldalakon.

Babos az interjú elején a mindennapi nehézségekről és az utazással járó bonyodalmakról számolt be.

„Egyre nehezebb rávennem magam, hogy elinduljak, leginkább maga az utazás, ami fárasztó, de természetesen a távollét a családtagjaimtól és a barátaimtól sem egyszerű. Nekem évtizedek óta nincs olyan, hogy újév, mert mindig a teniszpályán töltöm. Panaszkodni nem fogok, mert imádok teniszezni, ám ez az állandó pakolgatás és járkálás megszűnhetne.”

A folytatásban a soproni születésű teniszező a céljairól is említést tett, elsősorban a párizsi olimpián való indulást emelte ki.

„Számomra az elsődleges cél, hogy ott legyek Párizsban. A tenisz, ugye, a Roland Garroson lesz, ahonnan elég jó eredményeim és emlékeim vannak, ami még inkább motivál. Tehát számomra ez a következő év legfontosabb állomása. Ezen felül pedig nyilván próbálom megnyerni a versenyeket. Érzem, hogy egyre kevesebb van vissza a karrieremből, így próbálom kiélvezni, amíg még lehet.”

Babos beszélt még arról is, miért játszott egyesben is egész életén át, amikor a páros feküdt neki jobban.

„Úgy is óriás sikereket értem el párosban, hogy nem hagytam ott az egyest. Voltam én egyéniben is top 30-ban a világranglistán, ráadásul tíz éven át top 100-as voltam, amit gyakorlatilag egy magyar sem mondhat el magáról. Nem hinném, hogy bármiféle szégyellnivalóm lenne az egyéni pályafutásom miatt, akik kritizálják, valószínűleg nem igazán értenek a teniszhez.”

Erről a témáról gyorsan át is kanyarodott a beszélgetés az online szitkozódó kommentekre, és arra, hogyan tudja ezt Babos kezelni manapság.

„Most már nem hat meg. A magyar és a külföldi sportfogadók is nagyon durván messzemenő, akár családot bevonó fenyegetéseket küldenek. Nem gondolnám, hogy ez fog változni, annyival talán jobb a helyzet, hogy többen beszélnek már róla manapság. Amikor én kezdtem, még nem volt senki, aki erre felkészíthetett volna. Meg kellett tanulnom, hogy ezek miatt ne sírjak és ne érezzem magam hibásnak.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
12 órája

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22
Ezek is érdekelhetik