Tenisz: Marozsán bő egy óra alatt legyőzte Pirost Szófiában

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 10:40
null
Marozsán sikeréhez nem fért kétség (Fotó: AFP)
A világranglistán 62. helyen álló Marozsán Fábián 65 perc alatt két sima játszmában legyőzte a 121. helyet elfoglaló Piros Zsombort a szófiai kemény pályás férfi tenisztorna 1. fordulójában.

Formabontó módon kezdődött a szófiai ATP-torna: egyrészt elég ritkán fordul elő, hogy két magyar játékos találkozzon egymással egy ATP-verseny főtábláján, másrészt, a szokásos pénzfeldobás helyett haladva a korral, telefonos applikációval gondolták megoldani a szervezők, hogy eldöntsék, melyik játékos választhat adogatás és fogadás között. Ez aztán némi nehézségbe ütközött, a román játékvezetőhölgy, Raluca Andrei kezében lévő készülék csak nehezen akarta az igazságot – végül azonban kiderült, Piros Zsombor nyerte a rendhagyó választást, és úgy döntött, először fogadni szeretne.

Marozsán kezdte tehát az adogatást és viszonylag biztos kézzel hozta is, ám a következő négy játékot rendre a fogadó nyerte. A két magyar játékos egyébként színvonalas mérkőzést vívott egymással, főleg Piros ütött látványos pontokat, Marozsán viszont támadóbb jellegű tenisszel szállította a pontokat – s miután a „brékfesztivál” lezajlott, mindketten hozták saját szervájukat, aztán Marozsán újra elvette Piros adogatását, ezzel 5:3-ra vezetett, karnyújtásnyira került a játszma megnyeréséhez. Végül élt is az eséllyel és első szettlabdáját kihasználva, 36 perc játék után 6:3-ra behúzta a játszmát.

Ezzel egyébként Marozsán első alkalommal nyert játszmát Piros ellen – korábbi három, alacsonyabb besorolású salakpályás ITF-tornán egymás ellen lejátszott meccsükön Marozsán ezt egyszer sem tudta megtenni.

A májusban, Rómában az akkor éppen leendő világelső Carlos Alcarazt legyőző Marozsán megőrizte lendületét a második játszmára, olyannyira, hogy kétszer is brékelte Pirost, akinek eltűntek a játékából a korábban jellemző látványos nyerő ütések, míg Marozsán továbbra is keményen, támadólag lépett fel. Ennek köszönhetően Pirosnak esélye sem volt visszabrékelni, fogadóként és adogatóként is alig hozott pontot, így Marozsán dupla brékelőnyből, 4:0-ról várta a hajrát. A végére Piros szervajátéka egy játék megnyeréséig helyrejött, majd Marozsán fogadóként meccslabdához jutott és 28 perc után 6:1-re megnyerte a második játszmát, s ezzel a mérkőzést is.

 


 

A 2. fordulóban Marozsánra a spanyol Roberto Bautista és a 9. helyen kiemelt Miomir Kecmanovics összecsapásának győztesével találkozik.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (kemény pálya, 562 815 euró összdíjazás)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Marozsán Fábián–Piros Zsombor 6:3, 6:1

KÉSŐBB
19.00 körül:
Fucsovics Márton (8.)–Terence Atame (francia)

Legfrissebb hírek

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
9 órája

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Marozsán, miután sikerrel rajtolt Almatiban: Leginkább a szervámat emelném ki

Tenisz
2025.10.13. 14:34

Marozsán két szettben jutott tovább Almatiban

Tenisz
2025.10.13. 09:43
Ezek is érdekelhetik