Tenisz: fellebbezett a CAS-nál a doppingvétség miatt eltiltott Halep

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.10.24. 16:54
null
Halep fellebbezett (Fotó: Getty Images, archív)
Fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) Simona Halep kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező, akit a múlt hónapban két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltottak.

 

A 32 éves Simona Halep az ártatlanságát hangoztatja, jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert. A CAS nem adott határidőt a fellebbezés elbírálására, ugyanakkor a döntés ellen a játékos a későbbiekben a svájci szövetségi törvényszéken is jogorvoslatot kereshet.

A teniszező versenyzési engedélyét tavaly októberben ideiglenesen felfüggesztették, mert az amerikai nyílt bajnokságon levett A és B mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustat jelenlétét. Ez a szer fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.

Halep akkor azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe roxadustat. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) illetékesei egyrészt elfogadták a játékos érvelését, másrészt viszont megállapították, hogy az általa elismert mennyiség nem eredményezhette volna a pozitív mintákban talált magas koncentrációt.

A másik doppingvétséget a korábbi világranglista-vezető biológiai útlevelének szabálytalansága okozta.

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41
Ezek is érdekelhetik