Tenisz: Rune nyerte a fiatalok csatáját Acapulcóban

Vágólapra másolva!
2023.02.28. 11:17
null
Holger Rune továbbjutott az acapulcói torna 2. fordulójába (Fotó: Getty Images)
A 19 éves Holger Rune nagy csatában legyőzte a fél évvel idősebb Ben Sheltont az acapulcói kemény pályás férfi tenisztorna első körében.


A világranglistán tizedik Holger Rune ellen az első és a második felvonásban is két szettlabdát hárított a 41. helyezett amerikai, aki – élete első külföldi útján – a negyeddöntőig jutott a januári Australian Openen.

A harmadik kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Taylor Fritz szetthátrányból fordított 37 éves honfitársával, John Isnerrel szemben, és a 41 éves Feliciano López is bejutott a legjobb 16 közé. A veterán spanyol 2021 júliusa óta az első győzelmét aratta, két játszmában búcsúztatva az amerikai Christopher Eubankset.

A mexikói verseny első napján kilenc amerikai lépett pályára. A világranglistán negyedik norvég Casper Ruud alaposan megszenvedett a nyolcaddöntőért, ugyanis 2 óra 51 perces csatában tudta csak legyőzni a 342. helyen álló, selejtezőből érkezett argentin Guido Andreozzit.

ATP, ACAPULCO, 1. FORDULÓ (2 200 000 dollár, kemény pálya)
Ruud (norvég, 2.)–Andreozzi (argentin) 6:4, 4:6, 7:6 (7–2)
Fritz (amerikai, 3.)–Isner (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4
Rune (dán, 4.)–Shelton (amerikai) 6:7 (7–9), 6:4, 6:2
Tiafoe (amerikai, 6.)–Nisioka (japán) 7:6 (8–6), 6:4
Paul (amerikai, 7.)–Gómez (ecuadori) 6:1, 7:6 (7–4)
Mmoh (amerikai)–Giron (amerikai) 7:6 (7–3), 6:1
Shapovalov (kanadai)–Kecmanovics (szerb) 6:7 (4–7), 6:0, 7:5
López (spanyol)–Eubanks (amerikai) 7:6 (7–3), 6:4
Daniel (japán)–Wolf (amerikai) 6:4, 6:4

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
7 órája

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
16 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér, de nem lesz ott Melbourne-ben

Tenisz
18 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
2025.12.22. 17:08

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54
Ezek is érdekelhetik