Tenisz: Bencic döntőzik Abu-Dzabiban, Rune kiesett Montpellier-ben

Vágólapra másolva!
2023.02.11. 20:47
null
Belinda Bencic hozta a papírformát és döntőzni fog Abu-Dzabiban (Fotó: Getty Images)
A második helyen kiemelt Belinda Bencic és a nyolcadikként rangsorolt Ljudmila Szamszonova jutott döntőbe az Abu-Dzabiban zajló, női tenisztornán. Eközben az első helyen kiemelt dán Holger Rune három játszmában, 2 óra 36 perces csatában kikapott az amerikai Maxime Cressytől Montpellier-ben.

 

Bencic szombaton könnyedén verte a brazil Beatriz Haddad Maiát, míg az orosz teniszező szoros küzdelemben múlta felül a kínai Csenget a négy között.

Ami a férfiakat illeti, Rune kudarca után a a másodikként rangsorolt olasz Jannik Sinner a hazai közönség előtt szereplő Arthur Filst búcsúztatta.

Az argentínai Córdobában a hazai közönség előtt szereplő Federico Coría és honfitársa, Sebastián Báez jutott döntőbe szombaton.

A világranglistán 67. Coría kétszettes sikert aratott a torna tavalyi győztese, Albert Ramos-Vinolas felett. A spanyol rivális az első játszma végén ugyan három szettlabdát hárított, de a negyediket már nem, így hátrányba került. A folytatásban sokkal kiélezettebbek voltak a labdamenetek, végül a rövidítés ismét a hazai játékos sikerét hozta. Báez simábban nyerte az elődöntőjét, mindössze másfél óra kellett hozzá, hogy felülmúlja bolíviai ellenfelét, vasárnap így hazai finálét rendeznek Córdobában, Argentína második legnagyobb városában.

TENISZ
WTA, ABU-DZABI (780 ezer dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Bencic (svájci, 2.)–Haddad Maia (brazil, 6.) 6:2, 6:3
Szamszonova (orosz, 8.)–Cseng Csin-ven (kínai) 6:4, 1:6, 6:4
ATP, MONTPELLIER (563 ezer dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Cressy (amerikai)–Rune (dán, 1.) 7:5, 6:7 (3–7), 7:6 (7–4)
Sinner (olasz, 2.)–Fils (francia) 7:5, 6:2
ATP, CÓRDOBA (643 ezer dollár, salak)
ELŐDÖNTŐ

Coria (argentin, 6.)–Ramos-Vinolas (spanyol, 3.) 6:4, 7:6 (7–2)
Báez (argentin, 4.)–Dellien (bolíviai) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik