Wimbledon: A győzelem közös siker – Ribakina

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.12. 18:34
null
Jelena Ribakina örül, hogy sikerült az országváltás (Fotó: AFP)
A friss wimbledoni bajnok Jelena Ribakina azt mondta, az All England Clubban aratott győzelme közös siker, és nem lett volna lehetséges a Kazah Teniszszövetség támogatása nélkül – írja az MTI.


A moszkvai születésű, 23 éves játékos 2018 óta szerepel kazah színekben, azért váltott országot, hogy több anyagi segítséget kapjon. Ő lett az ország első Grand Slam-győztese egyesben, miután a szombati női döntőben három szettben legyőzte a tunéziai Onsz Dzsaburt.

„Amióta Kazahsztánt képviselem, boldog vagyok, hogy folytathattam a játékot profi szinten” – fogalmazott Ribakina kedden, amikor hazaérkezett Nur-Szultanba.

„Senki nem tudta előre, hogyan fog sikerülni az országváltás. Természetesen nagyon örülök annak, ami történt. Fontos döntés volt számomra” – folytatta.

„A kazah szövetség és Bulat Utemuratov elnök támogatásának köszönhetően úgy érzem, ez a siker közös” – tette hozzá.

Ribakina felidézte, hogy miután elhagyta Oroszországot, nem volt könnyű a váltás a profik közé.

„A juniorkorosztály után nem egyszerű a profi lét, különösen az, hogy előkelő helyen jegyzett játékossá válj, sokaknak nem is sikerül a váltás. Számomra ez nagyon fontos időszak volt, ezért nagyon hálás vagyok az időért és lehetőségért, amit kaptam” – fogalmazott.

Ribakina elárulta: először fel sem fogta igazán, hogy wimbledoni bajnok lett, a meccslabda után ezért is maradt el részéről a másoktól látott euforikus ünneplés.

„Abban a pillanatban fel sem fogtam, hogy befejeződött a mérkőzés és megnyertem a legnagyobb tornát. De szuper boldog vagyok, megváltoztak a dolgok, ez biztos” – mondta arra utalva, hogy óriásira nőtt az érdeklődés iránta, amit biztosan nem lesz egyszerű kezelnie, de megpróbál pihenni és felkészülni a következő versenyeire.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
NŐI EGYES
DÖNTŐ

Ribakina (kazah, 17.)–Dzsabur (tunéziai, 3.) 3:6, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31