Tenisz: Bondár görög ellenfelét simán legyőzve negyeddöntős

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 19:36
null
Bondár Anna kétszettes győzelemmel már negyeddöntős Budapesten (Fotó: Dömötör Csaba)
Mindössze 1 óra 43 perc alatt győzte le a görög Deszpina Papamihailt a budapesti salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében a kilencedik helyen kiemelt Bondár Anna. Párosban Babos Tímea és Stollár Fanny kettőse is legyőzte kazah és szerb riválisát, a negyeddöntőben pedig Bondár Annával és Udvardy Pannával csapnak össze.

A legfrissebb világranglistán 53. helyen álló magyar ugyan az első játszmában két adogatását is elbukta, de négyszer is brékelni tudott, így mindössze 55 perc alatt megnyerte az első szettet 6:2-re.

A második játszmát is négy brékkel indították a felek, ám a folytatásban Bondár magabiztosan hozta az adogatásait, ráadásul egy újabb sima brékkel 5:3-ra meglépett, ahonnan a görögnek már nem volt visszaút, így a magyar teniszező 6:3, 6:2-es sikerrel bejutott a budapesti torna negyeddöntőjébe.

A párosok nyolcaddöntőjében Babos Tímea és Stollár Fannybár az első szettet 6:3-ra elvesztették a kazah Anna Danyilina és a szerb Alekszandra Krunics kettőse ellen, a másodikban a magyar duó háromszor is elvette ellenfele adogatását és 6:4-gyel egyenlített, majd a szuper tie-breaket 6–7-ről fordította meg 10–8-ra.

Győzelmével Babos és Stollár párosa bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a másik magyar egységgel, Bondár Annával és Udvardy Pannával találkozik.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (251 750 dollár, salak)
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Curenko (ukrán)–Rahimova (orosz) 6:7 (1–7), 6:4, 7:5
Trevisan (olasz, 2.)–Baindl (ukrán) 6:4, 7:5
Pera (amerikai)–Szasznovics (fehérorosz) 7:5, 6:2
Bondár Anna (9.)–Deszpina Papamihail (görög) 6:2, 6:3

korábban
Vang Hszi-jü (kínai)–Krejcíková (cseh, 1.) 6:1, 7:6
Siniaková (cseh)–Kalinyina (ukrán, 4.) 6:3-nál Kalinyina feladta
Csang Suaj (kínai)–Gorgodze (grúz) 7:5, 6:1

PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Babos Tímea, Stollár Fanny–Anna Danyilina, Alekszandra Krunics (kazah, szerb, 2.) 3:6, 6:4, 10–8

Legfrissebb hírek

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
6 órája

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
6 órája

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
8 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
11 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
2025.06.16. 09:36

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

Stollár Fanny ötödik trófeáját nyerte meg párosban a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.14. 15:35
Ezek is érdekelhetik