Tenisz: Valkusz Máté először nyert top 100-as játékos ellen

Vágólapra másolva!
2022.05.06. 21:52
null
Valkusz Máté már az elődöntőben Mauthausenben (Fotó: Trenka Attila, archív)
Első alkalommal nyert az ATP-világranglistán a legjobb 100 között rangsorolt játékos ellen Valkusz Máté, aki három szettben, 6:4, 1:6, 6:3-ra legyőzte az ausztrál John Millmant a mauthauseni ATP-challengertorna negyeddöntőjében.

 

A magyar teniszező az első szettben előbb 15-re, majd semmire vette el az ausztrál adogatását, de 5:2-nél még nem sikerült lezárnia a szettet. Ezután fogadóként három szettlabdája is volt, de Millman jól állta a sarat, 5:4-nél azonban semmire hozta a maga kezdését Valkusz, aki így 6:4-gyel lezárta a játszmát.

A második játszmában Millman rögtön az első fogadójátékában brékelni tudott, majd 4:1-nél is elvette Valkusz kezdését, így magabiztos, 6:1-es sikerrel egyenlítette ki a szettgyőzelmek számát.

A döntő szettben Valkusznak négy bréklabdát is hárítania kellett az első két adogatásában, és miután ezt megtette 3:2-nél 15-re elvette Millman kezdését, előnyét megőrizve pedig 6:3-as eredménnyel befejezte és megnyerte az utolsó felvonást.

Az elődöntőben a Balázs Attilát búcsúztató, osztrák Jurij Rodionov lesz Valkusz Máté ellenfele. A torna másik magyar indulója az első szettet 6:4-re bukta osztrák ellenfelével szemben, majd a második játszmában 3:0-nál feladta a mérkőzést.

ATP-CHALLENGERTORNA, MAUTHAUSEN (90 280 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Valkusz–Millman (ausztrál, 1.) 6:4, 1:6, 6:3
Rodionov (osztrák)–Balázs A. 6:4, 3:0-nál Balázs feladta a mérkőzést

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
8 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
18 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik