Tenisz: Bondár, Gálfi és Udvardy is a nyolc között Karlsruhéban

2022.05.12. 18:32
null
Bondár a nyolc között is adogathat (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön a harmadik kiemelt Bondár Anna és az ötödik kiemelt Udvardy Panna is bejutott a negyeddöntőbe a Karlsruhéban zajló salakpályás női tenisztornán – jelentette az MTI.

A németországi challengerverseny második fordulójában Bondár (a világranglista 69. helyezettje) kezdésként azonnal elvette a kanadai Rebecca Marino (114.) adogatójátékát, amire alapozva 5:3-ra elhúzott, majd egy újabb brékkel 33 perc alatt szettelőnyre tett szert. A második játszmában 3:2-es vezetését követően jutott brékelőnyhöz a magyar játékos, és a kanadai rivális számára ezúttal sem volt visszaút. Az 1 óra 6 perces mérkőzést Bondár negyedik brékje zárta.

Kora délután az ötödik kiemelt Udvardy Pannára (84.) a román Mihaela Buzarnescu (124.) várt, aki nem tudta megnehezíteni az esélyesebb magyar dolgát. Udvardy két szettben, 1 óra 5 perc alatt bizonyult jobbnak riválisánál.

Gálfi Dalma, a világranglista 92. helyezettje a kínai Csu Lin (99.) ellen lépett pályára. Az első szettet annak ellenére elveszítette, hogy 4:1-nél dupla brékelőnnyel vezetett. Kínai riválisa a második szettben 4:2-re elhúzott, de ezt követően már csak egyszer tudta hozni saját adogatását, így Gálfi 2 óra 47 perc alatt továbbjutott.

A 23 éves játékosra a negyeddöntőben az első helyen kiemelt belga Alison Van Uytvanck (60.), vagy a német Anna-Lena Friedsam (249.) vár.

Bondár ellenfele a német Éva Lys (251.), míg Udvardyé a másodikként rangsorolt egyiptomi Majar Serif (62.) lesz.

KARLSRUHE OPEN (118 652 dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Bondár Anna (3.)–Rebecca Marino (kanadai) 6:3, 6:2
Udvardy Panna (5.)–Mihaela Buzarnescu (román) 6:1, 6:0
Gálfi Dalma (7.)–Csu Lin (kínai) 6:7 (5–7), 7:5, 6:1

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55