Tenisz: Udvardy Panna döntő szettben kikapott Mexikóban

2022.02.28. 22:24
null
Udvardynak 125 percig tartott a mexikói torna (Fotó: Getty Images)
A mexikói Monterreyben zajló kemény pályás, 239 477 dollár összdíjazású női tenisztorna első fordulójában a világranglistán 83. helyen álló Udvardy Panna döntő szettben kikapott a januári Australian Openen női párosban a döntőig jutó, a világranglistán a 69. helyen álló brazil Beatriz Haddad Maiától.

 

Egészen parádésan kezdte a találkozót a 23 éves magyar teniszező, annak ellenére, hogy rögtön a mérkőzés első adogatójátékát elvesztette brazil ellenfelével szemben. Ezt követően ugyanis sorozatban háromszor is brékelte Haddad Maiát, és közben folyamatosan tudta hozni a saját saját játékait, így mindössze 31 perc alatt 6:1-re bezsebelte az első szettet.

Nagy kár, hogy a jó kezdést elég gyatra folytatás követte, a második játszmában ugyanis váratlanul megtáltosodott a brazil, és ő vette el kétszer is Udvardy adogatójátékát, így az övé lett a szett 6:1-gyel...

A döntő játszma aztán megint más játékot hozott, mint az első kettő, sokáig fej fej mellett haladtak a hölgyek – közben egy brékváltás is belefért 2:2-nél –, ám az ekkor már közel két órája zajló mérkőzésen végül Udvardy húzta a rövidebbet, s 5:5-nél elvesztette az adogatását, a rutinos, a januárban az Australian Openen párosban döntőző brazil pedig le is zárta a két óra öt percig tartó mérkőzést.

WTA 250-ES TORNA (239 477 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Beatriz Haddad Maia (brazil)–Udvardy Panna 1:6, 6:1, 7:5

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
18 órája

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 19:57

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 16:19

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 13:28

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
2026.07.02. 16:42

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30
Ezek is érdekelhetik