Tenisz: feje tetejére állt a világ a friss Roland Garros-győztessel

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 12:30
null
Swiatek a Roland Garros-győztesnek járó trófeával (Fotó: AFP)
Iga Swiatek, a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyes versenyének lengyel győztese megpróbál hozzászokni ahhoz, hogy hírességgé vált.

A 19 éves játékos a szombati döntőben 6:4, 6:1-re győzte le az amerikai Sofia Kenint, ezzel az első lengyel egyéni GS-győztes lett, ráadásul Szeles Mónika 1992-es diadala óta ő a legfiatalabb bajnok a Roland Garroson.

„Őrület van itthon – nyilatkozott a BBC-nek hazatérése után. – Úgy érzem, mintha teljesen megváltozott volna az életem. Egy másik Lengyelországba tértem vissza, mint amit itthagytam, mert most egyfajta híresség vagyok.”

Swiatek hozzátette, a feje tetejére állt vele a világ, de a szokatlan helyzet feldolgozásában segítségére van a háromszoros GS-bajnok japán Oszaka Naomi, akihez bármikor fordulhat tanácsért.

„Nagyon jól érzem magam, de Naomi azt írta, ha gondom akadna, bármikor fordulhatok hozzá tanácsért vagy támogatásért” – folytatta Swiatek, aki elárulta, hogy a döntő után már volt egy rövid üzenetváltásuk a közösségi médiában.

Swiatek 81 éve az első lengyel női játékos, aki döntőbe jutott a Roland Garroson és nyolc éve az első, aki a többi versenyt is beleértve finalista volt GS-tornán. 2012-ben Agnieszka Radwanska Wimbledonban játszott a bajnoki címért, de kikapott az amerikai Serena Williamstől.

„Az első három napon gyakorlatilag sokkos állapotban voltam. Nem is tudok az érzéseimről beszélni, mert még magam sem értem őket. Mindig is az volt a célom, hogy győzzek a négy Grand Slam-tornán és olimpiai érmet szerezzek, de ezekre úgy gondoltam, mint álomra. Most viszont, amikor megnyertem a francia bajnokságot, már nem is olyan távoli mindez” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01
Ezek is érdekelhetik