Tenisz: Lázár János szerint ellehetetlenülés fenyegeti a szövetséget

MTI MTIMTI MTI
2020.08.28. 11:49
null
Lázár János szerint ellehetetlenülés fenyegeti a szövetséget (Fotó: Tumbász Hédi)
Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Teniszszövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot.

 

A szövetség pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az eljárást a cég július 27-én, az MTSZ tisztújításának napján kezdeményezte. Az akkor megválasztott elnök az állásfoglalásban kiemeli, hogy a vállalkozás eljárása nyilvánvalóan rosszindulatú, és ellehetetleníti a szövetség napi működését, veszélybe sodorja a versenyek megrendezését, továbbá a sportolóknak és egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését.

A közlemény emlékeztet arra, hogy július 27-én a közgyűlés új elnököt és elnökséget választott azért, hogy rendbe tegye a szövetség dolgait és kifizesse a szervezet mintegy 3,5 milliárd forintos adósságát,. Hozzáteszik: az új vezetés a konszolidáció során mindenkivel együttműködésre törekszik, az A-Z Tenisz Produkció Kft. azonban az eljárását megelőzően nem kereste meg a szövetség új vezetését, és nem kezdeményezett tárgyalást a vitatott számlák kifizetéséről. A Nemzeti Adó és Vámhivatal augusztus 13-án házkutatást tartott a szövetségnél, illetve a végrehajtást kezdeményező cégnél, és az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalta le. Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya – olvasható az állásfoglalásban.

A szövetség arra kéri az A-Z Tenisz Produkció Kft. ügyvezetését, tulajdonosát és a mögötte álló szereplőket, hogy a leemelt több mint 500 millió forintot haladéktalanul juttassák vissza.

„Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét. Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni. A kormány a magyar adófizetők pénzéből sok milliárddal támogatta az elmúlt években az országban zajló teniszéletet. Kötelességünk, hogy a ránk bízott közpénzt a jó gazda gondosságával használjuk fel, arról számot adjunk és tételesen elszámoljunk. A ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogjuk fizetni, ellenben nem fogunk semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik. Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét, és mindent meg fogunk tenni több ezer tehetséges fiatal teniszező jövőjének biztosítása érdekében”áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik