Tenisz: az ausztrálok pénzdíjas sorozatot indítanak teniszezőiknek

MTI MTIMTI MTI
2020.06.24. 13:03
null
Ashleigh Barty jelen állás szerint nem indul a versenysorozatban (Fotó: AFP)
Az Ausztrál Teniszszövetség versenysorozatot rendez az ország játékosai számára.

A szövetség szerdai bejelentése szerint a most hétvégén, Sydneyben induló tornák célja, hogy általuk játék- és pénzkereseti lehetőséget biztosítsanak a teniszezőiknek, mivel március eleje óta leállt a teniszélet az egész világon.

A jelenlegi információk szerint az ország legjobb játékosai közül Samantha Stosur részt vesz majd a viadalokon, ugyanakkor a női világelső, Ashleigh Barty kihagyja azokat, és inkább az edzésekre koncentrál.

Hosszú hónapok után több meghívásos, bemutató jellegű viadalra is sor került júniusban, ám nem mindegyik nevezhető sikeresnek. A többek között Novak Djokovics által szervezett Adria Tour múlt heti, zadari versenyén ugyanis sokan, köztük a szerb világsztár is elkapta a koronavírust.

A sportágban sok a kérdőjel, de a mostani tervek szerint az amerikai nyílt bajnokságot, a US Opent zárt kapuk mögött megrendezik augusztus 31-től, a júniusról elhalasztott Roland Garrost pedig szeptember 27-től.

Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
19 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

A rekorder Farkas László a 33. aranyérmét szerezte meg a kerekesszékes tenisz ob-n

Tenisz
2026.03.03. 11:13
Ezek is érdekelhetik