Tenisz: Fucsovics fordított, és főtáblás Dohában

T. I./MTIT. I./MTI
2020.01.05. 15:29
Fucsovics Márton három szettben legyőzte a világranglista 105. helyén álló cseh Jirí Veselyt a selejtező második fordulójában, ezzel főtáblára jutott a Dohában zajló, 1 465 260 dollár összdíjazású, kemény pályás tenisztornán.

A kvalifikáció első kiemeltjeként a 27 éves Fucsovics – a viadal honlapja szerint – vasárnap három szettben, 4:6, 6:1, 6:4-re bizonyult jobbnak a cseh Jirí Veselynél, aki a 105. a világranglistán.

A magyar játékos (70.) az első szettben 1:5-ös hátrányba került: mindhárom szerváját elveszítette, miközben egyszer brékelt. A folytatásban hiába zárkózott fel, 48 percet követően játszmahátrányba került. A második szettben viszont már egyértelműen ő irányított, és 26 perc alatt könnyedén egyenlített. A döntő felvonásban Fucsovics 2:2 után brékelőnyre tett szert, és abból kiszerválta a meccset, amely 1 óra 50 percig tartott.Fucsovics – a viadal honlapja szerint – vasárnap három szettben, 4:6, 6:1, 6:4-re bizonyult jobbnak a cseh Jirí Veselynél, aki a 105. a világranglistán.

A magyar játékos (70.) az első szettben 1:5-ös hátrányba került: mindhárom szerváját elveszítette, miközben egyszer brékelt. A folytatásban hiába zárkózott fel, 48 percet követően játszmahátrányba került. A második szettben viszont már egyértelműen ő irányított, és 26 perc alatt könnyedén egyenlített. A döntő felvonásban Fucsovics 2:2 után brékelőnyre tett szert, és abból kiszerválta a meccset, amely 1 óra 50 percig tartott.

„Az első szettben megnehezítette a dolgom a szél, de a rossz időjárási viszonyok sem tudtak eltántorítani a célomtól, ami nem más mint a győzelem volt! Kedden sem lesz könnyű feladatom, hiszen a főtáblára felkerülve Frances Tiafoe-val játszom” – értékelt közösségi oldalán Fucsovics.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 465 260 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, DÖNTŐ

Fucsovics Márton–Jirí Vesely 4:6, 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31