Wimbledon: Fucsovics Mártonék simán kikaptak párosban

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 18:34
null
Fucsovics Márton már csak egyesben van versenyben Wimbledonban (Fotó: MTSZ/Zádor Péter, archív)
Meglepetés és szoros mérkőzés nélkül: Fucsovics Márton és a litván Ricardas Berankis három sima szettben kikapott a Nikola Mektic, Franko Skugor horvát duótól a wimbledoni teniszbajnokság férfi páros versenyének első fordulójában.

 

Fucsovicsék mindketten sikerrel vették az egyéni főtábla első fordulóját – az MTK játékosa az osztrák Dennis Novakot, Berankis pedig a 29. kiemelt kanadai Denis Shapovalovot búcsúztatta –, tehát fontos mérkőzés vár rájuk csütörtökön. Talán még ettől függetlenül sem lett volna sok esélyük a továbbjutásra, hiszen a hatodikként kiemelt párosspecialista horvát kettős a műfaj legjobbjai közé tartozik – de az egyesbeli folytatás tudatában még egy szoros mérkőzést sem tudtak kiharcolni.

A találkozót ugyanott, a zajos négyes pályán rendezték meg, ahol Fucsovics kedden győzött, ám most nagyon távol állt az újabb sikertől: a magyar, litván duó az első három adogatójátékát sorban veszítette el, Fucsovics kétszer, Berankis egyszer, a játszma pedig 22 perc alatt ment el 6:2-re.

A folytatásban láthattunk néhány szép pontot, de színvonalas mérkőzésről nem beszélhettünk, mert a pályán lévők mind sejtették, mi lesz a vége, csak az volt a kérdés, mikor – ebből a szempontból Wimbledon „kegyetlen” hely, hiszen férfi párosban három nyert játszma szükséges a továbbjutáshoz.

Végül egy jó edzésnek megfelelő találkozón Mektic és Skugor 1 óra 16 perc alatt 6:2, 6:2, 6:2-vel jutott tovább, érvényesítve ezzel a papírformát, Fucsovics és Berankis pedig készülhet az egyesbeli feladataira.

„Nem voltak nagy elvárásaim ezzel a párossal kapcsolatban, inkább a Fabio Fognini elleni folytatásra készültem. Jó pénzt adnak a páros első körért is, lejátszottuk, de két top húszas volt az ellenfelünk, tehát egy gyakorlás lehetett legfeljebb, nem volt sok esélyünk. Fizikailag sokkal jobban érzem magam, mint kedden, a napom egyébként pihenéssel telt, masszázzsal, nyújtással. Ilyenkor már nem az edzésen múlik a siker, fontosabb, hogy friss legyek a következő meccsre” – mondta Fucsovics Márton a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A magyar versenyző csütörtökön a 3-as pálya harmadik meccsét játssza Fogninivel a férfi egyes második fordulójában. Előttük Sloane Stephens és Vang Jafan, valamint Mihail Kukuskin és John Isner csap össze egymással.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ

Mektic, Skugor (horvátok, 6.)–Berankis, Fucsovics (litván, magyar) 6:2, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
10 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
11 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
12 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
17 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
20 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06
Ezek is érdekelhetik