Tenisz: Djokovics bő másfél óra alatt lelépte Cicipaszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.12. 20:31
null
Djokovics pályafutása 75. tornagyőzelmét ünnepelhette (Fotó: AFP)
A Madridban rendezett salakpályás férfi tenisztorna döntőjében a világelső és a torna első kiemeltje, Novak Djokovics két szettben legyőzte a 8. kiemelt, a világranglistán kilencedik helyen álló görög Sztefanosz Cicipaszt.

 

Djokovics jól kezdte a mérkőzést, hiszen ellenfele első adogatását kapásból elvette, s ezzel meg is alapozta az első játszma megnyerését – miután a bréket követően mindenki hozta saját szervajátékát, így 41 perc alatt 6:3-ra zsebre vágta az első szettet.

A második játszma annyiból másként alakult, hogy itt nem volt az elején brék: a szerb csak 4:4 után vette el a görög ellenfele adogatását, aztán a saját szerváját hozva – igaz, csak a negyedik meccslabdát érvényesítve – 52 perc alatt megnyerte a második játszmát és vele a mérkőzést is.

Novak Djokovics pályafutása 1034. mérkőzésén 75. tornagyőzelmét (74 egyes, 1 páros) aratta, az idei Australian Open óta első alkalommal nyert versenyt, s harmadszor diadalmaskodott a spanyol fővárosban rendezett viadalon.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (7 279 270 euró, salak)
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Sztefanosz Cicipasz (görög, 8.) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik