Tenisz: Babos továbbjutott, Stollár kiesett a Roland Garros selejtezőjében

2019.05.21. 14:57
null
Babos Tímea sikerrel vette a selejtező első körét a Roland Garroson (Fotó: AFP/archív)
Két játszmában nyert és bejutott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójába Babos Tímea. A világranglista 138. helyén álló magyar játékos 6:2, 6:2-re győzött a montenegrói Danka Kovinics ellen.

Babos győzelme egy pillanatig nem forgott veszélyben, a magyar játékos ellenfele a következő fordulóban az olasz Martina Trevisan lesz, aki 4:6, 6:3, 6:2-re megverte a cseh Tereza Smitkovát.

A másik magyar, Stollár Fanny ellenfele a világranglista egykori 9. helyezettje, a 2015-ben és 2017-ben is Roland Garros-elődöntős Bacsinszky Tímea volt. A magyar származású, svájci színekben induló játékos a harmadik játékban brékelt, de a negyedikben egyből el is bukta előnyét.

Bacsinszky maratoni játékban ismét elvette ellenfele adogatását, majd ugyan Stollárnak adódott néhány lehetősége, nem tudott azokkal élni. 4:2 után már nem volt visszaút, Bacsinszky 6:3-ra hozta a szettet.

A második játszmában 4:3-as Bacsinszky-előnynél eleredt az eső, és csak fél órával később tudták folytatni a mérkőzést. Stollár ugyan az első pontot hozta a szünet után, a folytatásban Bacsinszky nem hagyott esélyt neki, és 6:4-gyel behúzta a második szettet is.

ROLAND GARROS, NŐK, SELEJTEZŐ,
1. FORDULÓ

Babos Tímea–Danka Kovinics (montenegrói) 6:2, 6:2
Bacsinszky Tímea (svájci, 3.)–Stollár Fanny 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 23:08

Öt ok, amely miatt különleges volt a wimbledoni tenisztorna

Tenisz
2026.07.14. 11:18

Stollár Fanny: Most még csalódott vagyok

Tenisz
2026.07.08. 09:57

Wimbledon: Stollár Fanny nem jutott döntőbe vegyes párosban

Tenisz
2026.07.07. 19:01

Wimbledon: Stollárék nem bírtak az első kiemelttel a negyeddöntőben

Tenisz
2026.07.07. 15:32

Stollár Fanny: Most már elhiszem, hogy Grand Slam-elődöntős vagyok

Tenisz
2026.07.07. 10:50

Wimbledon: Stollár Fannyék legyőzték a hatodik kiemeltet, bejutottak az elődöntőbe vegyes párosban

Tenisz
2026.07.06. 20:36