Tenisz: Bertens és Mertens a negyeddöntőben találkozik

MTI MTIMTI MTI
2019.02.13. 18:11
Az ötödik helyen kiemelt holland Kiki Bertens, valamint a belga Elise Mertens szerdai győzelmével bejutott a 916 ezer dollár összdíjazású dohai kemény pályás női tenisztorna negyeddöntőjébe, ahol egymás ellen játszanak.

A nyolcaddöntőben Bertens szetthátrányból verte a spanyol Carla Suárez Navarrót, míg Mertens a cseh Kristyna Plískovánál bizonyult jobbnak, aki a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, majd játék nélkül jutott a második fordulóba. A cseh teniszező másodikként kiemelt ikertestvére, Karolína helyett játszhatott a főtáblán, aki fáradtság miatt lépett vissza.

Az elsőként kiemelt román Simona Halep két sima szettben bizonyult jobbnak az ukrán Leszja Curenkónál, a kilencedik helyen rangsorolt német Julia Görges viszont csak döntő játszmát követően kerekedett az amerikai Alison Riske fölé. Pedig a német játékosnak az első játszmában két brékje, a másodikban pedig öt mérkőzéslabdája volt, de az amerikai a rövidítést követően kiegyenlítette szetthátrányát. Riske a döntő szettben 4:2-re elhúzott, onnantól kezdve azonban csak Görges nyert gémet. A német játékos a negyeddöntőben Haleppel találkozik.

A bosnyák Damir Dzumhur három szettben legyőzte a harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt a rotterdami kemény pályás férfitorna első fordulójában.

TENISZ
WTA-TORNA, DOHA (916 131 dollár, kemény pálya)
EGYES,
NYOLCADDÖNTŐ
Halep (román, 1.)–Curenko (ukrán) 6:2, 6:3
Kerber (német, 3.)–Kontaveit (észt) 6:1, 7:6 (7–3)
Görges (német, 9.)–Riske (amerikai) 6:1, 6:7 (5–7), 6:4
Szvitolina (ukrán, 4.)–Ostapenko (lett) 6:4, 6:4
Bertens (holland, 5.)–Suárez Navarro (spanyol) 2:6, 6:1, 6:1
Strycová (cseh)–Blinkova (orosz) 6:0, 3:6, 6:0
Muchová (cseh)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:4
Mertens (belga)–Kr. Plisková (cseh) 6:2, 7:6 (7–3)

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 098 480 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Dzumhur (bosnyák)–Cicipasz (görög, 3.) 6:4, 1:6, 7:5
Medvegyev (orosz, 5.)–Chardy (francia) 7:6 (7–2), 6:2
Tsonga (francia)–Fabbiano (olasz) 6:1, 6:4
NYOLCADDÖNTŐ
Monfils (francia)–Seppi (olasz) 4:6, 6:1, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59
Ezek is érdekelhetik