Davis-kupa: Frankfurtban fogadják a magyarokat a németek

MTI MTIMTI MTI
2018.10.25. 18:35
A német férfi teniszválogatott Frankfurtban, kemény pályán fogadja a magyar csapatot február elején a Davis-kupa világcsoportjának selejtezőjében. A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint az összecsapásnak otthont adó frankfurti Fraport Arenában ötezer néző fér el.

A két együttes 1936-ban Düsseldorfban, 1971-ben pedig Münchenben találkozott egymással.

A nemzetközi szövetség (ITF) által átalakított Dk selejtezőjét az eddig megszokott három helyett két nap alatt kell lejátszani. A német és a magyar válogatott párharcát február 1-jén és 2-án rendezik meg. A pénteki két egyes után szombaton egy páros, majd újabb két egyes mérkőzés következik. További változás, hogy három helyett két nyert szettre mennek majd a találkozók.

A selejtezőben még 11 párharcot rendeznek, és a továbbjutók csatlakoznak a kiemeltekhez. A 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek – az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak –, valamint a világranglistán elfoglalt helyezésével szabadkártyához jutott Nagy-Britannia és Argentína.

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
Tegnap, 8:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Marozsán Fábián rontott, Bondár Anna javított a világranglistán

Tenisz
2026.04.20. 09:45
Ezek is érdekelhetik