Tenisz: 16 éves kínai lány ellen kezdi az új évet Babos Tímea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.30. 17:31
A 16 éves kínai Vang Hszi-ju lesz Babos Tímea ellenfele a 750 ezer dollár (194 millió forint) összdíjazású sencseni kemény pályás tenisztorna első fordulójában.

A torna honlapja szerint a nyolcadik helyen kiemelt magyar játékos szabadkártyás ellenfele a világranglista 584. helyén áll. A mérkőzésre közép-európai idő szerint hétfő hajnalban kerül sor.

Amennyiben Babos továbbjut, a lengyel Magda Linette és a szlovák Jana Cepelová párharcának győztesével találkozik a második körben.

A szingapúri WTA-világbajnokság páros versenyét októberben – a cseh Andrea Hlavácková oldalán – megnyerő Babos csak egyesben indul a kínai tornán. A mezőnyben ott lesz a világranglista-vezető román Simona Halep, a címvédő cseh Katerina Siniaková, illetve a lett Jelena Ostapenko és a korábbi világelső orosz Marija Sarapova is.

Babos saját honlapján elmondta, hogy a közelmúltban csak december 24-én és 25-én pihent, egyébként tenisszel és erőnléti edzésekkel készült az új idényre. Tíz napig Budapesten, majd egy hétig Monacóban, két hétig pedig Dubaiban tréningezett.

„Száz százalékig elvégeztünk minden munkát, bizakodva állok neki az új évnek. Már most is van eredménye a munkának, de ezt azért majd hosszabb távon lehet érzékelni” – nyilatkozta.

Hozzátette, a felkészülés utolsó hetében már érezte, hogy mindenben javul, ráadásul nagyon élvezte a játékot és az edzéseket.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
4 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15
Ezek is érdekelhetik