Tenisz: Federer megint kihagyja a Roland Garrost – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 20:33
null
A világranglista 5. helyén álló Roger Federer ismét kihagyja a Roland Garrost (Fotó: AFP)
Eldőlt, a korábbi világelső Roger Federer idén sem indul a Francia teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Az idei Australian Openen karrierje 18. Grand Slam-torna-győzelmét arató svájci a salakpályás idény eddigi részét kihagyta, de így sem tud elindulni a párizsi viadalon.

 

 



A 35 éves svájci 2009-ben törte meg RG-átkát, ebben az évben sikerült teljesítenie a karrier Grand Slamet – vagyis hogy mind a négy nagy tornát megnyerje pályafutása során.

Azóta egy 2011-es döntőt tud még a francia fővárosban felmutatni, 2015-ben negyeddöntőig jutott, tavaly viszont már nem indult – ahogyan idén sem fog.

Pályafutása során 81 meccset játszott a Roland Garroson, ezeken a mérlege 65 győzelem és 16 vereség, ami 80.25 százalékos mutató – viszonyításképpen Ausztráliában 87–13 (87 százalék), Wimbledonban 84–11 (88.42), az Egyesült Államokban pedig 78–11 (87.64) a mérlege.

„Sajnálattal közlöm, hogy úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a Roland Garroson. Az elmúlt hónapban nagyon keményen dolgoztam a pályán és azon kívül is, de annak érdekében, hogy még évekig játszhassak úgy érzem az a legjobb döntés, ha kihagyom a salakpályás szezont és a füves és a kemény pályás idényre készülök” – áll a svájci közleményében.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
16 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik