Roland Garros: Tsonga egy játék elvesztése után kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 14:25
A 12. kiemelt Jo-Wilfried Tsonga négy játszmában kikapott az argentin Renzo Olivótól a Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének első fordulójában. A nőknél kiesett a cseh Petra Kvitová, valamint továbbjutott az amerikai Venus Williams.

A férfiaknál Tsonga és Olivo találkozója kedden 5:7, 4:6, 7:6, 4:5-ös állásnál sötétedés miatt szakadt félbe, és a szerdai folytatás során a kétszeres RG-elődöntős második alkalommal adogatott a meccsben maradásért.Tsonga és Olivo találkozója kedden 5:7, 4:6, 7:6, 4:5-ös állásnál sötétedés miatt szakadt félbe, és a szerdai folytatás során a kétszeres RG-elődöntős második alkalommal adogatott a meccsben maradásért.

A hazai közönség előtt szereplő Tsonga számára rémálomszerűen alakult a végjáték, hiszen Olivo rögtön három mérkőzéslabdához jutott, s bár ezeket a 12. kiemelt még hárította, a negyediket már nem tudta. Tsonga ezt megelőzően 2005-ben esett ki az első fordulóban a Roland Garroson.

Az osztrák Dominic Thiem három-, a belga David Goffin négyszettes csatában jutott tovább.

A nőknél Samantha Stosur és Venus Williams hozta a kötelezőt, kiesett viszont a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová, valamint a világelső Angelique Kerbert búcsúztató Jekatyerina Makarova.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

Olivo (argentin)–Tsonga (francia, 12.) 7:5, 6:4, 6:7, 6:4
2. FORDULÓ
Thiem (osztrák, 6.)–Bolelli (olasz) 7:5, 6:1, 6:3
Goffin (belga, 10.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 6:4, 3:6, 6:3
Schwartzman (argentin)–Napolitano (olasz) 6:3, 7:5, 6:2

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Curenko (ukrán)–Makarova (orosz) 6:2, 6:2
Ostapenko (lett)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:3, 6:2
Stosur (ausztrál, 23.)–Flipkens (belga) 6:2, 7:6
Mattek (amerikai)–Kvitová (cseh, 15.) 7:6, 7:6
Putyinceva (kazah, 27.)–Larsson (svéd) 6:3, 1:6, 6:3
V. Williams (amerikai, 10.)–Nara (japán) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Tenisz
2025.06.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik