Tenisz: Sarapova egyéves eltiltásra számíthat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.08. 09:54
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint egyéves eltiltásra számíthat Marija Sarapova, az oroszok korábbi világelső teniszezője, aki hétfőn bejelentette, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon.


Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére.
Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére.

„A meldonium használatáért rendszerint egyéves eltiltás jár” – jelentette ki Craig Reedie WADA-elnök.

„Kelet-Európában ez a gyógyszer vény nélkül is kapható enyhébb verzióban, erős hatóanyaggal viszont orvosnak kell felírnia. Sok ilyen esettel találkozunk január elseje óta, mivel nem minden sportoló figyel arra, hogy mi szerepel a tiltólistán.”

Az AP hírügynökség szerint ugyanakkor bizonytalan, hogy mire számíthat a 28 éves teniszező: több évre is eltilthatják, viszont ha a sportág nemzetközi szövetsége (ITF) csak kisebb figyelmetlenségnek tekinti az esetet, akkor elképzelhető, hogy tovább versenyezhet.

Az ITF a honlapján egyelőre azt közölte, hogy a vizsgálat lezárultáig felfüggeszti az orosz játékos versenyengedélyét. A világranglistán hetedik Sarapova elismerte, hogy december 22-én megkapta a WADA legújabb változásokat tartalmazó levelét, de nem nézte át a listát. Hozzátette: a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

Egy tavalyi orosz felmérés szerint 4316 vizeletmintából 724 tartalmazott meldoniumot.

Az Orosz Teniszszövetséget vezető Samil Tarpiscsev ugyanakkor nem számít komoly büntetésre:

„Badarság az egész. A sportolók azt szedik, amit felír nekik az orvos vagy fizioterapeuta. Szerintem Sarapova szerepel a riói olimpián.”

A 35 tornagyőzelemnél tartó teniszezőt az amerikai Serena Williams búcsúztatta az Australian Open negyeddöntőjében, azóta sérülés miatt egyetlen versenyen sem indult. A szerdán elrajtoló Indian Wells-i szupertornától alkarsérülés miatt már korábban visszalépett.

A világ legjobban kereső női sportolója pályafutása során eddig több mint 36 millió dollár pénzdíjat gyűjtött, tavalyi összes bevételét 29.5 millióra becsülte a Forbes gazdasági magazin.

Egyik szponzora, a Nike amerikai sportruházat-gyártó cég kedden közölte, a vizsgálat végéig felfüggeszti Sarapova támogatását.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39
Ezek is érdekelhetik