Tenisz: Djokovics lelépte Murrayt a párizsi döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.08. 16:55
null
Novak Djokovics újabb trófeája (Fotó: Reuters)
A világelső Novak Djokovics győzelmével zárult a 3.29 millió euró összdíjazású párizsi ATP-torna, miután a szerb klasszis a döntőben nagyon simán, 94 perc alatt elintézte a második helyen kiemelt brit Andy Murrayt.

Az első szettben 1:1 után Murray elveszítette az adogatását, és ebből Djokovics szépen meg is tudott élni. Ezt követően saját adogatását ugyanis erőlködés nélkül hozta a szerb, a brit viszont megküzdött: 3:1 után még mentett ugyan három bréklabdát, 4:2 után azonban nem volt ellenszere. A szerb aztán az első szettlabdájából játszmaelőnyhöz jutott. Mindezt 43 perc alatt.

Hasonlóan kezdődött a második játszma is – 1:1 után a szerb újabb bréket hozott össze –, ám még mielőtt Djokovics hátradőlhetett volna, hogy innen már sima, a brit visszabrékelte. Méghozzá semmire! Murray közel állt, hogy ismét elbukja az adogatását, de hárította a bréklabdát, majd 3:2-es előnyhöz jutott. Innentől kezdve viszont Djokovics összekapta magát, és a rá jellemző ellenállhatatlan erővel fordított 5:3-ra. A brit szépített még, de érezhető volt, hogy ez már csak szépségtapasz lesz számára, a szerb következő adogatójátékával biztosan fejezte be a meccset: az első mérkőzéslabdáját értékesítette.

Djokovics lett az első teniszező, aki egy év alatt hat ATP 1000-es tornát nyert meg, összesen pedig már 26-szor szerezte meg a trófeát ilyen kategóriájú versenyen. Idén 27–4-es mérlege van a top 10-es játékosok ellen.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (3 288 530 euró, kemény pálya)

EGYES, DÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 2.) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
2025.09.13. 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
2025.09.13. 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik