Tenisz: Ferrer, Cilic, Berdych és Doi is tornát nyert

Vágólapra másolva!
2015.10.25. 17:48
null
Marin Cilic újra elhódította a moszkvai trófeát (Fotó: Action Images)
David Ferrer, Tomás Berdych, Marin Cilic és Doi Miszaki is tornagyőzelmet ünnepelhetett vasárnap.

 

Moszkvában a férfiak fináléjában az első és második helyen kiemelt Marin Cilic, illetve Roberto Bautista-Agut találkozott. A 6:4, 6:4-re nyerő horvát az idei első tornagyőzelmét aratta (összesen már 14-nél tart), ezt megelőzően legutóbb szintén a Kremlin-kupán diadalmaskodott. Tavaly szintén Bautista-Aguttal vívta a finálét, és azóta a spanyolnak is ez volt az első döntője.

David Ferrer nagy lépést tett az ATP-vb-részvétel felé bécsi sikerével. Ellenfele az első ATP-döntőjét játszó amerikai Steve Johnson volt, aki a harmadik szett végén Ferrer adogatásánál két labdára volt a győzelemtől. A spanyol a 26. tornagyőzelmét aratta.

Tomás Berdych már biztos ott lesz a világbajnokságon, jó formáját megtartva pedig már a második tornáját nyerte meg októberben. Sencsen után ugyanis Stockholmban sem talált legyőzőre (szettet sem vesztett), a döntőben két játszmában intézte el Jack Sockot, ezzel begyűjtötte 12. ATP-trófeáját.

A nők luxemburgi versenyét a japán Doi Miszaki nyerte meg, aki nem omlott össze azután, hogy a második szett rövidítését 9–7-re elbukta. Éppen ellenkezőleg, 6:0 lett a javára a döntő felvonás Mona Barthel ellen.

ATP 250-ES TORNA, STOCKHOLM (537 050 euró, kemény pálya)
DÖNTŐ

Berdych (cseh, 1.)–Sock (amerikai, 7.) 7:6, 6:2

ATP 250-ES TORNA, MOSZKVA (698 325 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Cilic (horvát, 1.)–Bautista-Agut (spanyol, 2.) 6:4, 6:4

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (537 050 euró, kemény pálya)
DÖNTŐ

Ferrer (spanyol, 1.)–Johnson (amerikai) 4:6, 6:4, 7:5

WTA-TORNA, LUXEMBOURG (226 750 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Doi (japán)–Barthel (német) 6:4, 6:7, 6:0

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
8 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
23 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik