Davis-kupa: ezerfős stadion és csőcsata Siófokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 18:11
Mintegy ezer fő befogadására alkalmas stadion várja Siófokon a magyar–bosnyák párharcot július 17-19-én, a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának második fordulójában.

Karap Attila, a házigazda Siófoki KC vezetőedzője kedden az MTI-nek elmondta, a meglévő nyolc mellé egy külön salakpályát építenek a Dk-meccsekhez, ezt mobil lelátókkal veszik körbe.

„Hamarosan megkezdődik a jegyárusítás, a napi belépők 1500, a háromnapos bérlet 3000 forintba kerül majd. Lesz családi nap és beach tennis is” – tette hozzá Karap Attila.

A magyar szövetség mindhárom napon megrendezi a közönségnek a csőcsata nevű játékot, ennek lényege, hogy 30 másodperc alatt ki hány, a T-vonalra elhelyezett dobozolt labdát tud kilőni. A győztesekre értékes nyeremények várnak.

Kuhárszky Zoltán kapitány együttese – Fucsovics Márton vezetésével – az első fordulóban 4–1-re nyert március elején Moldova ellen Győrben. Ha a bosnyákokat is sikerül megverni, akkor szeptemberben már a zóna I-es csoportjába való feljutásért küzdhetnek a magyarok.

A magyar–bosnyák párharc sorsolására július 16-án 11 órakor kerül sor a helyszínen.

Legfrissebb hírek

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
5 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
9 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik