Tenisz: Babos párosban a csúcsra jutott Marrákesben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 17:46
null
Mladenovic és Babos Dubai után Marrákesben is a csúcsra ért (Fotó: Instagram, archív)
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán megnyerte a marrákesi salakpályás tenisztornát. A páros a fináléban két szettben győzte le Laura Siegemund és Marina Zanevszka kettősét.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosban már csütörtökön döntőbe jutott a marrákesi versenyen egymás oldalán, egyesben viszont éppen egymással találkoztak az elődöntőben. Abból a párharcból a magyar teniszezőnő jött ki jobban, és bejutott a döntőbe.

Csak néhány óra telt el azt követően, hogy egymással küzdöttek meg, máris együtt léptek pályára a páros döntőjében, ahol a Siegemund, Zanevszka német, ukrán duóval találkoztak.

Az első szettet könnyedén, 6:1-re nyerték meg Babosék, miután kétszer is elvették ellenfelük adogatását. A második játszma azonban már szorosabb csatát hozott, a felek két-két alkalommal veszítették el szervájukat, így rövidítésre került sor.

A tie-break során a Babos, Mladenovic kettős 2–5-ről fordítva 7–5-re nyert, így győztesként végzett Marrákesben.

A magyar játékos 2013 után másodszor diadalmaskodott Marokkóban, és karrierje kilencedik páros tornagyőzelmét aratta.

WTA-TORNA, MARRÁKES (250 000 dollár, salak)
PÁROS, DÖNTŐ

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Siegemund, Zanevszka (német, ukrán) 6:1, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
14 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
Tegnap, 20:49

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik