US Open: Wozniacki elfelejtette átvenni a 2. helyért járó pénzdíjat

2014.09.24. 13:13
Az ezüstérem is szépen csillog – szokták mondani vigasztalásképp egy döntő vesztesének. Caroline Wozniackinak esélye sem volt Serena Williams ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság fináléjában. A dán teniszező olyannyira nehezen viselte a kudarcot, hogy még a második helyért járó, 1.45 millió dollár összegű pénzdíjat is elfelejtette átvenni.

Wozniacki a US Open fináléja után összepakolta felszerelését, átvette a jól megérdemelt trófeáját a második helyezésért, majd távozott. Később aztán persze eszébe jutott, valamit elfelejtett, s visszament az 1.45 millió dollárról szóló csekkért – írja a Wall Street Journal.

Na nem mintha Wozniackinak égető szüksége lett volna arra „potom” pénzösszegre. A nyolc nyelven beszélő teniszező – akinek 700 ezer Twitter-követője van – évente mintegy 10 millió dollárt keres szponzori megállapodásaiból.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
51 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
23 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
Tegnap, 13:29

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55
Ezek is érdekelhetik