Tenisz: Benneteau 10. döntőjét is elbukta, Murray a sírból hozta vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.28. 12:33
null
Andy Murray karrierje 29. ATP-tornagyőzelmét aratta (Fotó: Action Images – archív)
A brit Andy Murray sikerével ért véget a sencseni férfi tenisztorna, miután a döntőben óriási csatában legyőzte a spanyol Tommy Robredót.

 

Nem indult fényesen a tavaly Wimbledon óta tornagyőzelemre hiába váró Murray számára a finálé, hiszen Robredo egyből brékkel kezdett, és bár 1:3-ról 4:3-ra fordított a brit, 5:5-nél ismét elbukta az adogatását, a spanyol pedig kiszerválta a szettet (5:7).

Bár a második felvonásban a 27 éves skót játékos 3:2-es előnyénél elvette ellenfele adogatását, egyből elbukta sajátját. 5:4-nél két szettlabdához jutott fogadóként, de élni ezekkel nem tudott, és mivel egyikük sem hibázott, jöhetett a rövidítés. Itt pedig a minibrékek megállíthatatlanul, Robredo 6–2-es előnyénél pedig négy meccslabdához jutott. Murray mindegyiket hárította, majd 7–6 után az ötödiket is, és végül óriási küzdelemben kiegyenlített (7:6, 11–9).

Több mint két órányi játékot követően kezdődött el a döntő játszma, itt azonban már nem volt kérdés, Murray brékkel nyitott, majd még kétszer elvette Robredo adogatását, így 6:1-gyel behúzta a szettet, és 29. ATP-tornasikerét aratta.

A US Openen döntőző, ott a horvát Marin Cilictől három 6:3-as szettben kikapó japán Nisikori Kei Kuala Lumpurban is eljutott a fináléig. Ez az érzés Julien Benneteau számára nem jelent újdonságot, hiszen sorozatban harmadszor került be a döntőbe ezen a tornán, de harmadszor is kikapott. Sőt, a francia játékos 10. ATP-fináléját is elbukta, így továbbra is vár első egyéni tornagyőzelmére.

ATP 250-ES TORNA, SENCSEN (590 230 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Murray (brit, 2.)–Robredo (spanyol, 4.) 5:7, 7:6, 6:1

ATP 250-ES TORNA, KUALA LUMPUR (910 520 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Nisikori (japán, 1.)–Benneteau (francia, 4.) 7:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik