Aus. Open: Nadal nem jutott el a végkifejletig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 11:48
null
Nadal kiegyenlített kezdés után az első szett végjátékában robbantott, a másodikra ki sem kellett jönnie (Fotó: Reuters)
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalnak egyetlen megnyert szett is elég volt a továbbjutáshoz az Australian Open első fordulójában, miután ellenfele, az ausztrál Bernard Tomic a 6:4-re elveszített első játszma után a mérkőzés feladására kényszerült. A spanyol klasszis a 2. fordulóban is hazai játékossal kerül szembe, méghozzá a világranglista 570. helyén álló Thanasi Kokkinakisszal.

 

 

„ADDIG JÁTSZATNAK MINKET, AMÍG MEG NEM HAL VALAKI”

Több játékos is szóvá tette kedden az évszakhoz képest is nehezen elviselhető hőséget. A kanadai Frank Dancevic első fordulós mérkőzése közben összeesett a pályán, és egy percre elvesztette az eszméletét, majd a francia Benoit Paire-rel szemben simán elvesztett találkozó után kifakadt:

„Embertelen körülmények vannak, ez senkivel szemben nem tisztességes. Rengeteg ötszettes meccsen vagyok túl, és az nem normális, hogy másfél szettnél elájulok, és másfél órával a mérkőzés után még mindig nem tudok pisilni. Addig játszatnak minket a kánikulában, amíg meg nem hal valaki.”

A kanadai Milos Raonic és spanyol Daniel Gimeno-Traver összecsapásán az egyik labdaszedő esett össze, és részesült orvosi ellátásban. A nőknél a kínai Peng Suaj görcsöt kapott és hányt a pályán a 42.2 Celsius fokban, csak segítséggel tudott levonulni, miután három szettben legyőzte a japán Kurumi Narát.

Az Australian Open szervezői a női meccseken a döntő szett előtt engedélyeztek tíz perc szünetet a játékosoknak, akik nyakba akasztható jégtömlőkkel is hűthetik magukat. Az előrejelzések szerint péntekig biztosan kitart a kánikula. (MTI)

A brit Andy Murray mindössze öt gémet engedélyezett japán ellenfelének, a spanyol Fernando Verdasco viszont a nyitó játszmát is odaadta. Aztán fordított. A hazaiak kedvence, Lleyton Hewitt nagy csatában búcsúzott. A horvát Marin Cilic kétszettes előnyt adott ellenfelének, aztán fordított, második fordulóbeli riválisa, a 18. helyen kiemelt francia Gilles Simon a döntő szettben 16:14-re nyert a német Daniel Brands ellen. Mindezt úgy, hogy orvosa néhány napja még 3-6 hetes kényszerpihenőt jósolt számára lábsérülése miatt, ellenfelének pedig a találkozó során hét meccslabdája volt.

Amint arról korábban beszámoltunk: miközben a háttérben éles viták zajlottak arról, hogy negyven fok felett mennyire egészséges teniszezni, Roger Federer a tőle megszokott nyugodtsággal és energiatakarékossággal jutott túl a szabadkártyás ausztrál James Duckworthon a 42 fokot ostromló melbourne-i hőségben.

Az egyhuzamban 57. Grand Slam-főtáblás szereplésével csúcsot felállító Federer végül 6:4, 6:4, 6:2-vel, 106 perc alatt jutott túl az első fordulón.

„Kellett némi idő, amíg alkalmazkodtam a hőség miatt gyorsabb labdához és pályához, de jól játszottam, nem kaptam hőgutát, nem őrültem meg, úgyhogy minden rendben” – mondta a svájci, aki Blaz Kavciccsal játszik.

Az egyetlen főtáblás magyar játékos, Babos Tímea az első szettet még megnyerte, egy évvel fiatalabb szlovák ellenfele viszont fordított. A magyar játékos hiába küzdött, és hárította meccslabdák sorát, végül kiesett.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (33 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

Nadal (spanyol, 1.)–Tomic (ausztrál) 6:4-nél Tomic feladta
Murray (brit, 4.)–Szoeda (japán) 6:1, 6:1, 6:3
Paire (francia, 27.)–Dancevic (kanadai) 7:6, 6:3, 6:4
Bellucci (brazil)–Reister (német) 4:6, 6:3, 7:6-nál Reister feladta
Kyrgios (ausztrál)–Becker (német) 6:3, 6:7, 6:2, 7:6
Verdasco (spanyol, 31.)–Csang Cö (kínai) 5:7, 6:3, 6:2, 6:3
Seppi (olasz, 24.)–Hewitt (ausztrál) 7:6, 6:3, 5:7, 5:7, 7:5
Berrer (német)–Llodra (francia) 6:4, 7:5, 6:1
Bautista-Agut (spanyol)–Smyczek (amerikai) 6:2, 6:1, 6:1
Del Potro (argentin, 5.)–Williams (amerikai) 6:7, 6:3, 6:4, 6:4
Millot (francia)–Odesnik (amerikai) 7:5, 4:6, 6:7, 6:1, 6:3
López (spanyol, 26.)–Devvarman (indiai) 6:4, 6:4, 7:6
Kokkinakis (ausztrál)–Sijsling (holland) 7:6, 0:6, 7:6, 6:2
Sock (amerikai)–Kamke (német) 7:6, 5:7, 6:2, 6:4
Monfils (francia, 25.)–Harrison (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4
Cilic (horvát)–Granollers (spanyol) 4:6, 4:6, 6:3, 6:3, 6:2
Simon (francia, 18.)–Brands (német) 6:7, 6:4, 3:6, 6:3, 16:14
KORÁBBAN
Federer (svájci, 6.)–Duckworth (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:2
Tsonga (francia, 10.)–Volandri (olasz) 7:5, 6:3, 6:3
Raonic (kanadai, 11.)–Gimeno-Traver (spanyol) 7:6, 6:1, 4:6, 6:2
Klizan (szlovák)–Isner (amerikai, 13.) 6:2, 7:6-nál Isner feladta
Nisikori (japán, 16.)–Matosevic (ausztrál) 6:3, 5:7, 6:2, 4:6, 6:2
Dimitrov (bolgár, 22.)–Klahn (amerikai) 6:7, 6:4, 6:4, 6:3
Lu Jen-hszün (tajvani)–Vang (tajvani) 6:3, 6:2, 6:1
Robert (francia)–Bedene (szlovén) 7:6, 6:3, 6:0
Przysiezny (lengyel)–Zeballos (argentin) 6:3, 7:6, 7:5
Hanescu (román)–Gojowczyk (német) 7:6, 7:6, 6:3
Lajovics (szerb)–Pouille (francia) 6:4, 7:6, 4:6, 6:3
Rola (szlovén)–Delbonis (argentin) 6:4, 6:2, 7:5
Gabasvili (orosz)–Sztahovszkij (ukrán) 6:7, 6:4, 6:2, 6:0
Kavcic (szlovén)–Stepánek (cseh) 6:7, 4:6, 6:1, 2:0-nál Stepánek feladta
FÉRFI EGYES, A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–Kokkinakis (ausztrál)
Sock (amerikai)–Monfils (francia, 25.)
Seppi (olasz, 24.)–Young (amerikai)
Lajovics (szerb)–Nisikori (japán, 16.)
Raonic (kanadai, 11.)–Hanescu (román)
Lu Jen-hszün (tajvani)–Dimitrov (bolgár, 22.)
Paire (francia, 27.)–Kyrgios (ausztrál)
Bautista-Agut (spanyol)–Del Potro (argentin, 5.)
Murray (brit, 4.)–Millot (francia)
Berrer (német)–López (spanyol, 26.)
Robert (francia)–Przysiezny (lengyel)
Rola (szlovén)–Klizan (szlovák)
Tsonga (francia, 10.)–Bellucci (brazil)
Cilic (horvát)–Simon (francia, 18.)
Verdasco (spanyol, 31.)–Gabasvili (orosz)
Kavcic (szlovén)–Federer (svájci, 6.)
Berdych (cseh, 7.)–De Schepper (francia)
Dzumhur (bosnyák)–Dodig (horvát, 32.)
K. Anderson (dél-afrikai, 19.)–Thiem (osztrák)
Roger-Vasselin (francia)–García-López (spanyol)
Juzsnij (orosz, 14.)–F. Mayer (német)
Andújar (spanyol)–Janowicz (lengyel, 20.)
Chardy (francia, 29.)–Dolgopolov (ukrán)
Mannarino (francia)–Ferrer (spanyol, 3.)
Wawrinka (svájci, 8.)–Falla (kolumbiai)
Ebden (ausztrál)–Pospisil (kanadai, 28.)
Robredo (spanyol, 17.)–Benneteau (francia)
Davigyenko (orosz)–Gasquet (francia, 9.)
Fognini (olasz, 15.)–J. Nieminen (finn)
Querrey (amerikai)–Gulbis (lett, 23.)
Turszunov (orosz, 30.)–Istomin (üzbég)
L. Mayer (argentin)–Djokovics (szerb, 2.)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
A. Radwanska (lengyel, 5.)–Putyinceva (kazah) 6:0, 5:7, 6:2
Muguruza (spanyol)–Kanepi (észt, 24.) 6:2, 2:6, 6:2
Govorcova (fehérorosz)–Tuang Jing-jing (kínai) 6:0, 7:6
Rogowska (ausztrál)–Duque Marino (kolumbiai) 6:3, 6:3
Morita (japán)–N. Kicsenok (ukrán) 6:2, 7:6
Erakovic (új-zélandi)–Cirstea (román, 21.) 6:4, 7:6
Tomljanovic (horvát)–Majeric (szlovén) 3:6, 7:6, 6:4
Knapp (olasz)–Ormaechea (argentin) 6:4, 6:2
Rybariková (szlovák, 32.)–Petkovic (német) 6:2, 6:3
Stephens (amerikai, 13.)–Svedova (kazah) 7:6, 6:3
Szvitolina (ukrán)–Kuznyecova (orosz, 19.) 6:3, 6:3
Jovanovszki (szerb, 33.)–Cepelová (szlovák) 6:7, 6:1, 6:3
Meusburger (osztrák)–Scheepers (dél-afrikai) 7:6, 6:4
Nara (japán)–Peng Su-aj (kínai) 7:5, 4:6, 6:3
Sarapova (orosz, 3.)–Mattek-Sands (amerikai) 6:3, 6:4
KORÁBBAN
Babos (magyar)–Schmiedlova (szlovák) 6:4, 4:6, 5:7
Jankovics (szerb, 8.)–Doi (japán) 6:1, 6:2
Pavljucsenkova (orosz, 29.)–Pereira (brazil) 7:6, 6:4
Minella (luxemburgi)–Witthöft (német) 6:1, 6:4
Dijasz (kazah)–Siniaková (cseh) 6:2, 6:4
Vögele (svájci)–Mladenovic (francia) 7:5, 7:5
Lepchenko (amerikai)–Curenko (ukrán) 2:6, 6:3, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Larsson (svéd) 7:6, 6:2
Wozniacki (dán, 10.)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:0, 6:2
Halep (román, 11.)–Piter (lengyel) 6:0, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 16.)–V. King (amerikai) 6:3, 6:2
Cibulková (szlovák, 20.)–Schiavone (olasz) 6:3, 6:4
Cornet (francia, 25.)–Hercog (szlovén) 1:0-nál Hercog feladta
McHale (amerikai)–Csan Jüng-csan (tajvani) 7:5, 6:4
Záhlavová-Strycová (cseh)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:1, 4:6, 6:1
Begu (román)–Voszkobojeva (kazah) 5:7, 6:4, 7:5
Giorgi (olasz)–Sanders (ausztrál) 4:6, 6:1, 6:4
NŐI EGYES, A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
S. Williams (amerikai, 1.)–Dolonc (szerb)
Ka. Plisková (cseh)–Hantuchová (szlovák, 31.)
Stosur (ausztrál, 17.)–Pironkova (bolgár)
Beck (német)–Ivanovics (szerb, 14.)
Cseng Csie (kínai)–Keys (amerikai)
Dellacqua (ausztrál)–Flipkens (belga, 18.)
Bouchard (kanadai, 30.)–Razzano (francia)
Davis (amerikai)–Görges (német)
Li Na (kínai, 4.)–Bencic (svájci)
Hradecká (cseh)–Safárová (cseh, 26.)
Makarova (orosz, 22.)–Falconi (amerikai)
Niculescu (román)–Lisicki (német, 15.)
Kerber (német, 9.)–Kudrjavceva (orosz)
Wickmayer (belga)–Riske (amerikai)
Pennetta (olasz, 28.)–Puig (Puerto Ricó-i)
Barthel (német)–Kumkhum (thaiföldi)
Jankovics (szerb, 8.)–Morita (japán)
Nara (japán)–Rybariková (szlovák, 32.)
Erakovic (új-zélandi)–Dijasz (kazah)
Lepchenko (amerikai)–Halep (román, 11.)
Suárez-Navarro (spanyol, 16.)–Begu (román)
Vögele (svájci)–Cibulková (szlovák, 20.)
Cornet (francia, 25.)–Giorgi (olasz)
Knapp (olasz)–Sarapova (orosz, 3.)
A. Radwanska (lengyel, 5.)–Govorcova (fehérorosz)
Minella (luxemburgi)–Pavljucsenkova (orosz, 29.)
Muguruza (spanyol)–Schmiedlová (szlovák)
McHale (amerikai)–Wozniacki (dán, 10.)
Stephens (amerikai, 13.)–Tomljanovic (horvát)
Rogowska (ausztrál)–Szvitolina (ukrán)
Jovanovszki (szerb, 33.)–Meusburger (osztrák)
Záhlavová-Strycová (cseh)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
17 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik