Tenisz: Bagdatisz és Monfils jutott be a budapesti döntőbe

MTI MTIMTI MTI
2013.12.03. 20:48
A ciprusi Markosz Bagdatisz és a francia Gaël Monfils jutott be kedden a Papp László Sportarénában zajló VI. Tennis Classics gála döntőjébe.

A szeniorok nyitó mérkőzése után – amelyen az ausztrál Pat Rafter legyőzte a szintén volt világelső svéd Mats Wilandert – a jelenlegi sztárok következtek, akik négyes tornán küzdöttek meg egymással. Az első elődöntő a vártnál jóval nagyobb csatát hozott: a következő szezonra a felkészülést már hetekkel ezelőtt megkezdő Bagdatisz (87. a világranglistán) remek játékkal, látványos rövidítésekkel nyert a még csak az alapozásnál tartó Jo-Wilfried Tsonga (10.) ellen. A ciprusi – aki helyett az egyik labdamenetet az általa felkért labdaszedő nyerte meg – 9:8-ra győzött, miután 10–7-re nyerte az úgynevezett bajnoki rövidítést.

A másik ágon a német Tommy Haas (12.) a sérült spanyol David Ferrer helyére beugró francia Monfilsszel (31.) találkozott. Ők is komolyan vették az összecsapást, és alaposan megfuttatták egymást, de azért egy kis tréfálkozás is belefért. A 35 évesen is remek erőnlétű Haas – aki volt második is az ATP-rangsorban – egy rontott ütés után ellenőriztette a bíróval a háló magasságát, az utánozhatatlan stílusú francia pedig cirkuszba illő megoldásokkal szórakoztatta a több mint hatezer nézőt. Az eredmény 9:4 lett Monfils javára.

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03