Tenisz: az első szett után S. Williams elgázolta Sarapovát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.03.30. 19:29
null
Ha Serena Williams és Sarapova, akkor tuti az amerikai siker? (fotó: Reuters)
Akárcsak a legutóbbi tíz egymás elleni meccsüket, a miami WTA-torna női egyesének döntőjét is Serena Williams nyerte Marija Sarapovával szemben. Az amerikai játékos három szettben győzte le orosz ellenfelét.

 

Pedig a mérkőzés Sarapova számára kezdődött jobban, az orosz támadólag lépett fel, többször is zavarba hozta ellenfelét, és kétszer is brékelni tudott az első játszmában, amely végül 6:4-gyel lett az övé.

A második szett fordulatot hozott, a játék képe továbbra is kiegyenlített volt, a fordulópontokból azonban Williams jött ki jobban, aki több nyerő ütésének köszönhetően végül a maga javára fordította a játszmát, és egyenlített.

Következett a harmadik, döntő szett, amely azonban izgalmak helyett egyoldalú csatát hozott: Serena Williams brékkel kezdett, és mivel továbbra is hibátlanul használta ki a bréklabdáit (végül 7/7-tel zárt), valósággal elgázolta a végére hitehagyottá vált ellenfelét, és 6:0-val behúzta a játszmát. Sarapova tétmeccsen 2004 óta képtelen legyőzni Serena Williamset!

WTA-PREMIERTORNA, MIAMI (5 185 625 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 3.) 4:6, 6:3, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
13 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31