Davis-kupa: a döntő szettben, 5:4-nél adta fel Kohlschreiber

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 21:40
null
Philipp Kohlschreiber (balra) nyerő állásnál, 4 óra 6 percnyi játék után adta fel a meccsét (Fotó: Reuters)
Óriási balszerencsével került hátrányba Argentínában a német Davis-kupa-válogatott a világcsoport nyolcaddöntőjében. Philipp Kohlschreiber a döntő szettben combsérülést szenvedett, és hiába vezetett 5:4-re a mindent eldöntő játszmában Carlos Berlocq ellen, kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A németek aztán még nagyobb bajba kerültek, mivel Juan Mónaco az első szett elvesztése után legyőzte Florian Mayert, így Argentína szombaton el is döntheti a párharcot.

Bár a szerbek nagyon panaszkodtak a charleroi-i pálya talajára, az első nap után 2–0-ra vezetnek idegenben Belgium ellen, bár Viktor Troickinek kétszettes hátrányból kellett fordítania. Novak Djokovics hét játékot engedélyezett Olivier Rochusnek.

Novak Djokovics simán nyert az agyonkritizált pályán
Novak Djokovics simán nyert az agyonkritizált pályán

 

Stanislas Wawrinkának köszönhetően a Roger Federert nélkülöző svájciak előnybe kerültek a csehekkel szemben, ám Tomás Berdych hozta a meccsét a 20 éves, a világranglista 289. helyén álló Henri Laaksonen ellen, ezzel a címvédő egyenlített.

Rouenben egyik pénteki mérkőzésen sem borult a papírforma, az Izrael ellen 2–0-ra vezető franciák fél lábbal már a negyeddöntőben érezhetik magukat.

Marin Cilic ötszettes csatában szerzett vezetést a horvátoknak Torinóban, ám az olaszok Andreas Seppi győzelmével egalizáltak.

Az amerikaiak két jól szerváló játékosa, Sam Querrey és John Isner kemény pályán szettet sem veszített brazil ellenfeleikkel szemben. Ugyanezt elmondhatja a másik észak-amerikai válogatott, Kanada is, amely szintén hazai pályán, kemény borításon 2–0-ra vezet Spanyolország ellen.

TENISZ, DAVIS-KUPA
VILÁGCSOPORT, NYOLCADDÖNTŐ, 1. NAP
KAZAHSZTÁN–AUSZTRIA (Asztana, salak) 2–0
Jevgenyij Koroljov–Jürgen Melzer 7:6, 6:3, 6:2
Andrej Golubjov–Andreas Haider-Maurer 7:6, 6:3, 7:6
FRANCIAORSZÁG–IZRAEL (Rouen, kemény pálya) 2–0
Jo-Wilfried Tsonga–Amir Weintraub 6:3, 6:3, 4:6, 7:5
Richard Gasquet–Dudi Szela 6:3, 6:2, 6:2
SVÁJC–CSEHORSZÁG (Genf, kemény pálya) 1–1
Stanislas Wawrinka–Lukás Rosol 6:4, 6:3, 6:4
Henri Laaksonen–Tomás Berdych 3:6, 2:6, 7:6, 1:6
BELGIUM–SZERBIA (Charleroi, salak) 0–2
David Goffin–Vitkor Troicki 6:1, 6:3, 6:7, 4:6, 4:6
Olivier Rochus–Novak Djokovics 3:6, 2:6, 2:6
OLASZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG (Torino, salak) 1–1
Paolo Lorenzi–Marin Cilic 1:6, 7:6, 6:4, 3:6, 2:6
Andreas Seppi–Ivan Dodig 6:2, 6:7, 6:4, 6:4
ARGENTÍNA–NÉMETORSZÁG (Buenos Aires, salak) 2–0
Carlos Berlocq–Philipp Kohlschreiber 3:6, 7:5, 2:6, 6:4, 4:5-nél Kohlschreiber feladta
Juan Mónaco–Florian Mayer 6:7, 6:3, 6:3, 6:4
KANADA–SPANYOLORSZÁG (Vancouver, kemény pálya) 2–0
Milos Raonic–Albert Ramos 6:7, 6:4, 6:4, 6:4
Frank Dancevic–Marcel Granollers 6:1, 6:2, 6:2
EGYESÜLT ÁLLAMOK–BRAZÍLIA (Jackosville, kemény pálya) 2–0
Sam Querrey–Thomaz Bellucci 6:3, 6:4, 6:4
John Isner–Thiago Alves 6:3, 7:6, 6:3

 

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
52 perce

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
11 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik