Tenisz: szombaton tart tisztújító közgyűlést a szövetség

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 12:20
Címkék
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szombati tisztújításán elnökjelöltként induló Erdélyi Péter szerint a szervezetnek átláthatóan és a tagokért dolgozva kell működnie a jövőben. Erdélyi Péter ellenfele a tisztújításon a regnáló elnök, Szűcs Lajos lesz.

„A magyar tenisz az utóbbi négy évben a lecsúszás és a válság jeleit mutatta, és kimaradt a támogatásra érdemesnek talált látványsportok közül is" – írta az MTI-hez eljuttatott levelében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének vezetője, aki szerint emiatt sürgetően fontossá vált a szakma összefogása a tagok felé nyitott, szolgáltató szakszövetség irányítására.

„A sportágban a versenysport és a tömegsport harmóniája, ezzel a folyamatos utánpótlás-nevelés megoldása, az iskolai tenisz, az erős hazai és nemzetközi versenyek, egyéb rendezvények szervezése és ennek a tagság legszélesebb köre számára elérhetővé tétele jelentik a kiutat" – fogalmazott Erdélyi Péter.

Az elnökjelölt kiemelte, a szövetség munkája ellenőrzött és számon kérhető kell legyen, működésében pedig a törvényesség, a gazdaságosság, a források ésszerű felhasználása testületi döntések alapján kell, hogy előtérbe kerüljön. Erdélyi Péter szerint a vonatkozó jogszabályok és a szövetség saját szabályainak hiánytalan betartása, valamint a tagok folyamatos tájékoztatása és a munkába való bevonása alapfeltétel az MTSZ működésében.

„A tagok számára a szövetség akkor válik hozzáadott értékké, ha a szakmai munka mellett konkrét haszonhoz, megtakarításhoz segíti őket – zárta közleményét az elnökjelölt. – Ha a tagság a fentiekben röviden vázolt programunk mellé áll, ezen fogunk dolgozni."

Legfrissebb hírek

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
10 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
Tegnap, 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik